Tao
Teljesen lefagyva bámultam, ahogy ott állt csupán néhány lépésre tőlem. És én nem tettem semmit, csak kockás hasfalát illetve a törölköző által takart területeket bámultam. Már ennyitől is fájdalmasan lüktetni kezdett a férfiasságom, de megmozdulni nem tudtam. Aztán megszólalt, közömbös hangon és a zakatoló szívem azonnal darabokra hullott. Tényleg nem jelentett számára semmit. Az ég adta világon semmit, én pedig az óta az este óta állandóan rajta agyaltam. Lefekvéskor, felkeléskor, napközben, edzésközben.
Ő jutott eszembe mikor ágyba vittem a csajt. Ő jutott eszembe mikor a szinte tökéletes és angyali Luhan vonaglott alattam. Rá gondoltam, miközben egy másik férfiba élveztem el, és még akkor is ő jutott eszembe mikor a gyönyör után automatikusan húztam magamhoz az idegen testet. Mert ha nem is akartam magamnak bevallani, a szívem és a testem tudta, hogy végig az ő közelségére vágytam. A csókjaira, az érintéseire, a mosolyára és Rá. Úgy ahogy volt, Kim Jonginként.
Így miután közölte, hogy végzett és mehetek zuhanyozni a csalódottságtól és a keserűségtől kissé kábán ballagtam a zuhanyfülkéhez. Éreztem, ahogy a sírás fojtogat. De nem akartam, hogy ez meglátszódjon rajtam, így a cuccaimat lepakolva megpaskolgattam az arcomat. Gyorsan ledobtam magamról a maradék ruhámat is, majd beléptem a fülkébe és elhúztam a függönyt. Megnyitottam a csapot és egy kézzel a falnak támaszkodva kezdtem el gondolkodni. Jongin már biztosan elment.
Már épp nyúltam volna a tusfürdőmért, mikor valaki elhúzta a függönyt én meg ijedtemben – hát szégyen, vagy sem – felsikítottam, mert úgy megijedtem. És nem kevésbé sokkosan bámultam Jongint, aki meztelen testem fürkészte, de olyan pillantásokkal, hogy úgy éreztem már csak ennyitől is képes lennék felizgulni. Tekintetem lejjebb vándorolt, majd megpillantottam a meredező férfiasságát a törölközője takarásában. Tekintetem arcára siklott és ekkor tűnt fel a szemeiben tündöklő vágy.
Épp olyan volt, mint azon a bizonyos estén. Nem is kellett több biztatás, hogy vállát elkapva magamhoz rántsam, majd nyakát átkarolva ajkaira tapadjak. Mert pontosan erre vágytam és arra, hogy testem minden pontján érezhessem Jongin forró testét, mely az enyémnek feszült.
Kai
Ahogy bámultam tökéletes és gyönyörű testét, érzeztem, hogy a farkam még jobban megfeszült a törölköző takarásában. Leplezetlenül végignéztem őt, aztán felnéztem a szemeibe, egy percig sem rejtve el előle érzéseimet. Nem érdekelt, ha meglátja bennük a vágyat, mert... Mert nem érdekelt, tudja csak, hogy igenis piszkosul kívánom. Mintha csak varázsütés történt volna, Tao megragadta a vállam, majd berántott magához, miközben már az ajkaimra hajolt, nyakamat pedig átkarolta, úgy húzott még jobban magához. Én pedig nem vesztegettem egy pillanatnál sem több időt, gyorsan levettem magamról a törcsit, kidobtam a kabinból, majd átkaroltam Tao csípőjét, és hozzásimultam. Ahogy belenyögött a csókunkba, mikor merevedésem hozzásimult, elképesztő volt. A falnak nyomtam, miközben átvettem az irányítást a csók fölött, nyelvemet pedig akadálytalanul csúsztattam át a szájába. Újra érezni azt az ízt, amit úgy hiányoltam... Azokat az ajkakat a sajátomon, az ő testét összesimulni az enyémmel... Ez kellett nekem. Bármennyire is próbáltam tagadni, csak erre vágytam, hogy végre ismét ilyen helyzetbe kerüljünk. Túl jó volt, túlságosan is élveztem.
Kifogyva a levegőből, elengedtem ajkait, de egyből nyakára tértem rá, és azonnal felfedeztem a szívásnyomot a nyakán, amit még én csináltam, bár annak nem kellett volna még mindig ennyire látszania... Szóval a kis dög is felejteni próbált? Valamiért nem haragudtam rá, hiszen én is lefeküdtem azóta másokkal, még pasival is, nem csak csajjal. Végül csak végignyaltam a kis folton, miközben kezeimet a fenekéhez vezettem, és beléjük is markoltam, amit ő egy nyögéssel díjazott, majd belemarkolt barna tincseimbe, és ismét felhúzott egy csókra. Vadul smároltunk, szenvedélyesek voltunk, és éreztem, hogy ő is kezd merevedni, így csókunk közben egyik kezemmel rámarkoltam, neki pedig muszáj volt elszakadnia tőlem, olyan hevesen felnyögött. Csak elvigyorodva a szemébe néztem, majd adtam az arcára egy puszit, végül ismét visszahajoltam a nyakához, most a másik oldalhoz, azt kezdtem el harapdálni, pontosan a legérzékenyebb pontjánál, miközben kezemet mozgattam rajta, de hogy még több élveztet nyújthassak neki, hozzápréseltem magam, merevedésemet az övének nyomtam, majd egyszerre kezdtem simogatni őket.
Erre ő olyan intenzíven csapta hátra a fejét, és markolt bele a hátamba, hogy azt hittem, menten elélvezek már csak a látványtól is. Begerjedten kezdtem el mozgatni a csípőmet is, időnként fel-felnyögve az intenzív érzéstől, miközben Tao ajkaira hajoltam, majd ismét szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Első körben szerettem volna örömet okozni magunknak, mert tudtam, hogy ha még le is feküdnénk, túl hamar vége lenne. Mind a ketten be vagyunk indulva, én pedig szerettem volna húzni az együttlétünket... Hogy ameddig csak lehetséges, benne akarok lenni, kínozni őt, ahogyan magamat is. Azt akartam, hogy könyörögjön nekem, hogy mozogjak végre benne. Egyszerűen... Azt akartam, hogy soha többé ne tudjon másra gondolni, csak rám. Erre vágytam a világon a legjobban. Rá, aki itt van előttem, és... Baromi izgató, ahogy zihált az élvezettől, miközben arca ki volt pirulva, szemei pedig úgy csillogtak, miközben tekintetünk összefonódott, hogy a szívem egy nagyot dobbant. Ám ekkor éreztem, hogy odalent megfeszültem, majd mielőtt elélveztem volna, ajkai után kaptam, azokba nyögtem bele, éppen csak elharapva a nevét, ami nagyon kikívánkozott belőlem. Viszont ez valószínűleg tetszett neki, hiszen a következő pillanatban ő is elélvezett. Meleg ondója végigfojt a kezemen, mire csak rávigyorogtam, bár ő még alig tért magához az orgazmustól.
Felemeltem a kezem, majd minden további nélkül ujjaimat ajkaihoz tettem, majd végigkentem rajta saját élvezetét. Erre persze ő olyan megdöbbent képet vágott, hogy ha nem ilyen helyzetben lennénk, kiröhögtem volna, de így... Még ez is rohadt szexi volt. Elmosolyodtam a művemen, aztán egyszerűen végignyaltam ajakain, először megízlelve őt. Túlságosan finom... Miért tetszett ennyire? Miután lenyalogattam párnáit, normálisan is megcsókoltam, magamhoz húzva, hogy újra minden porcikánk összesimuljon, és kezdetét vegye a második kör...
Tao
Ahogy magamhoz rántottam, Jongin sem tétlenkedett tovább levette a csípőjén lógó anyagot, majd kihajította a kabinból. Átkarolta a csípőmet, majd hozzám simult, én pedig belenyögtem a csókunkba, ahogy lüktető merevedése hozzámért. Érezni akartam, így nem is ellenkeztem, amikor a falnak préselt, majd nyelvét a számba csúsztatta. Az ismerős íztől a számban, a gyomrom görcsbe rándult és még boldogabban adtam át magam a szenvedélynek és a vágynak, melyek átjárták minden egyes porcikámat.
Amikor kifogytunk a maradék levegőnkből is, elengedte ajkaimat majd a nyakamra tért át. Egy fél pillanatra lemerevedtem, ahogy eszembe jutott a szívás nyom. Fel fog tűnni neki, és arra is rá fog jönni, hogy ez nem az, amit ő hagyott a bőrömön. Bűntudatom volt és habár semmi nem volt köztünk – mármint a kölcsönös vonzalmat számítva – ismét úgy éreztem, mintha megcsaltam volna. Mégis... hogy gondolhatok ilyet? Végül végignyalt a nyakamon, miközben kezeit a hátsómra vezette, majd szépen rá is markolt, amitől egyből felnyögtem, és beletúrtam barna tincseibe, majd ajkaimra húztam, hogy újra megízlelhessem azokat a tökéletes ajkakat.
Szenvedélyes csókunk eredményeként az én férfiasságom is egyre jobban merevedett, miközben már-már fájdalmasan lüktetett. Jongin rámarkolt, mire elhúztam a fejem, és úgy nyögtem fel. Aztán a szemembe nézett, adott az arcomra egy puszit és ismét a nyakamra hajolt, ám most a sértetlen felére és a legérzékenyebb pontomat meg találva kezdte el harapdálni, miközben kezével is folyamatosan mozgott a farkamon. Az élvezetek fokozása véget hozzám préselte a testét, és mindkettőnk merevedését egyszerre kezdte simogatni, minek eredményeként én csak hátravetettem a fejemet, közben pedig Jongin hátába markoltam.
Ahogy egyre inkább a végéhez közeledtünk Jongin a csípőjét kezdte mozgatni, olykor felnyögve, majd újra a számra hajolt és ismét szenvedélyesen kezdtünk csókolózni. Boldog voltam az érzéstől, ahogy kifulladásig csókolt és ha már nem bírta újra és újra a nyakamra hajolt. Vágytam rá, és azt akartam, hogy én legyek az egyetlen, aki képes neki örömet szerezni. Hiszen hiába tagadtam volna, de nyilván ő is próbálta elfelejteni a kettőnk közt történteket. Mindemellett azt is akartam, hogy felejtesse el velem az elmúlt hetet, a szenvedést, amit miatta éreztem, a lányt, aki elől elmenekültem és a fiút, aki nőket megszégyenítően vonaglott alattam, miközben egyre mélyebben hatoltam belé.
Ahogy tekintetünk összefonódott a szívem még hevesebben kezdett verni, már ha ez egyáltalán lehetséges volt. Végül megfeszült, és gyorsan ajkaim után kapva élvezett el. Boldogsággal töltött el, hogy akármennyire akarta, de csak kicsúszott a nevem a száján, és talán emiatt a boldogság hullám miatt élveztem el én is szinte azonnal.
Jongin csak elvigyorodott, amit kissé kábán érzékeltem, majd a kezét felemelte és az ajkaimhoz érintette. Amikor pedig rájöttem, hogy a saját élvezetemet kente éppen a fejemre döbbentem bámultam. Nyilván roppant viccesen festhettem, mert elmosolyodott. Aztán engem lepett meg a legjobban, mikor végignyalt ajkaimon, ezzel megízlelve ondómat. Egy kis ideig az ajkaim lenyalogatásával foglalatoskodott, végül rendesen is megcsókolt, miközben egész szorosan magához húzott. Belemosolyogtam a csókba a gondolattól miszerint ez épphogy csak a bemelegítés volt, azelőtt ami majd most fog következni.
Kai
Pár percig csak öleltük egymást a kabinban, aztán én mozdultam hamarabb. Ismét egy csókba vontam, miközben derekát cirógattam, amitől kirázta a hideg. Belemosolyogtam a csókba, majd el is mélyítettem. Élveztem a vezető szerepben lenni, hogy látszólag bármit megengedne nekem, csak ott ne hagyjam. Nem is terveztem, ez biztos. Mikor megint kifulladásig csókoltam, elváltam tőle, majd egyszerűen a víz alá löktem, mire ő persze egyből ki is állt alóla, mert a fejébe zúdult az összes víz, ám én nem hagytam azt. Én is alá álltam, majd magamhoz húztam, így csókoltam meg újra, arra ügyelve, hogy a víz csak az ő hátát érje. Ezúttal ő akart dominálni, de nem engedtem meg neki. Elhúztam a fejem, mire ő durcásan nézett rám, de engesztelően végigsimítottam felsőtestén, aztán a tusfürdőért nyúltam, közben végig olyan perverzen bámulva Tao-ra, hogy csodálkoztam rajta, nem élvezett el, mert bizony ismét ágaskodott neki a kicsi Tao. Ami nem volt kicsi... Egyáltalán, de nyilván ezt nem fogom az orrára kötni, mert a végén elbízná magát.
- Fordulj meg... - néztem a szemébe, ő pedig minden további nélkül megtette, amin meg is lepődtem.
Ám ahogy háttal állt nekem, végignéztem gyönyörű hátát, csípőjét, formás fenekét... Nem bírtam ki, azonnal átöleltem hátulról, immár újra merev tagomat fenekéhez dörgölve, mire ő felnyögött, majd egyik kezével hátranyúlt, megmarkolta a hajam, és ajkaira húzott. Kissé kényelmetlen volt a póz, de nem panaszkodott, így engem sem zavart nagyon. Közben csípőmet lassan, őrjítően megmozdítottam, egész hosszomat hozzányomva, mire kiszaladt a száján a nevem. Centikre ajkaitól, önelégülten elmosolyodtam, de nem szóltam neki semmit. Újra a kezembe vettem a tusfürdős flakont, nyomtam a kezembe belőle egy adagot, majd még mindig el nem mozdulva mögüle, tenyereimet mellkasára tapasztottam, majd elkezdtem bekenni tusfürdővel egész testét. A férfias illatú anyag gyorsan felhabosodott, amit eloszlattam testén. Aztán indult az igazi móka, ujjaimmal körözni kezdtem mellbimbói körül, és mivel nagyon közel voltam hozzá, éreztem, hogy elakadt a lélegzete, és talán önkéntelenül vagy direkt, de odalent csípőjét közelebb nyomta hozzám, mire rajtam volt a sor, hogy felsóhajtsak. Még szerencse, hogy szinte egy magasak voltunk, különben nem lenne ennyire izgalmas a dolog.
Pillanatokkal később ujjaim közé vettem jobb mellbimbóját, érzékien izgatni kezdtem, mire felnyögött, fejét a vállamra hajtotta, szemeit pedig behunyta az élvezet hatására. Gondoltam, nem húzom tovább, kezeimet lentebb vezettem derekán, mire egy kis mosoly jelent meg az ajkain, így megcsókoltam, közben kezeim leértek a csípőjére, ő pedig türelmetlenül lendítette előre, ám én azonnal lefogtam, másik kezemmel. Először csak a csípőcsontját simogattam, majd végül combja tövét, egyre közelebb és közelebb haladva a lényeghez, de még mindig nem elég közel. Élveztem kínozni... Egyszerűen gyönyörű volt, ahogy teljesen megadta magát nekem, kitárulkozva feküdt szinte a karjaimban, megbízva bennem. Azt tehettem vele, amit csak akartam. Imádtam... Imádtam a tudatot, de azt még jobban, hogy vele tehettem meg. Mert már egészen biztos voltam benne, hogy ezt mással nem tudnám ennyire élvezni, csak vele. Így ismét ajkaira hajoltam, ezúttal lágyan ízlelgettem puha párnácskáit, finom puszikat lehelve rá, mire ő hajamba markolt, és el akarta mélyíteni, de nem hagytam neki.
Ekkor végre marokra fogtam kőkemény izgalmát, mire szó szerint a számba nyögött, egyik kezével erősen meghúzta a hajam, míg másikkal a csípőmbe markolt. Annyira élveztem kihozni belőle ezeket a reakciókat, hogy egyszerűen túl jó volt. Ha nem ő lett volna, már régen döngetném, de... Nem akartam, hogy ilyen egyszerű legyen. Édesen akartam kínozni, olyan örömet akartam neki szerezni, ami még soha életében nem volt, és senki mással nem élheti át, csak velem. Ezen felbuzdulva, elhúzódtam tőle, majd nyakát leptem be apró csókokkal, ám odalent kezemet meg sem mozdítottam, csak kellemesen, mégis biztosan tartottam markomban. Mikor hallottam, hogy szinte felnyüszített, visszahajoltam ajkaihoz, mélyen lesmároltam, majd hüvelykujjamat a makkjához érintettem, azt kezdtem el izgatni, ő pedig eddig bírta tovább.
- Dugj meg. Most! - A szemembe nézett, amiben annyi szenvedély, kéj és magabiztosság volt, hogy ha akartam volna sem ellenkeztem volna vele, mégis rohadt büszke voltam saját magamra, hogy elértem, ezt kimondja nekem.