2014. szeptember 27., szombat

7. fejezet





Kai

Túl jó volt... Túl jó volt ahhoz, hogy abbahagyjam, pedig az agyam folyamatosan küldte a vészjeleket, hogy ez nem helyes. Hogy ő egy srác. Nem is az, hogy srác, hanem, hogy ez ő, a buzi kínai, akivel ősellenségek vagyunk, és utáljuk egymást, akivel még napokkal ezelőtt verekedtünk. Most mégis... Itt vagyok a szobájában, ő alattam fekszik, és úgy faljuk egymás ajkát, mint két kiéhezett srác. Oké, csábító volt a gondolat, hogy itt és most történjen meg, de... Francba is, ő Tao!

Már éppen húzódtam volna el tőle, mikor megéreztem egyik kezét végigsimítani a gerincemen, ami jóleső borzongást váltott ki belőlem, másik keze pedig határozottan végigsimított a merevedésemen. Basszus... Baszdki, ez nem lehet igaz. Oda nyúlkál, ahol eddig csak lányok kezei voltak, most meg... Úristen, ez komolyan helyes? Ezt csinálni vele? Hiányzik az életemből, hogy ezt csináljuk?

Csak sajnos a vágy sokkal erősebb volt, mint a józan ész. Új erővel kaptam ajkai után, még hevesebben, mint eddig. Imádtam, hogy megadta magát nekem, hogy készségesen ejtette le az állát minden egyes alkalommal, mikor bebocsájtást kértem. Ő volt a passzív résztvevője ennek a dolognak, ez pedig rohadt sok önbizalmat adott. Én sem tétlenkedtem, tovább markolásztam nem éppen nyugalmi állapotban lévő farkát, majd egyszer csak gondoltam egyet, és csípőmet hozzádörgöltem.

Abban a pillanatban éreztem, hogy ha itt és most nem állít le, nem fog érdekelni semmi, mert megdugom. Elváltam tőle, muszáj volt, mert túl intenzív volt, ahogy ágyékunk összedörzsölődött, így felnyögtem, ahogyan ő maga is. Átkozottul felhúzott ez a kis buzi, én pedig mindennél jobban kívántam őt. Ami nem volt helyénvaló, de nem érdekelt. Akartam őt, soha életemben nem voltam még olyan kemény, mint akkor. Egy pillanatra a tekintetünk összekapcsolódott, és akkor vesztem el csak igazán, mikor Tao szemeiben színtiszta vágyat láttam csillogni.

- Basszus... - csúszott ki a számon, ahogy ködös tekintetét figyeltem, ami még inkább felizgatott, ha egyáltalán lehetséges volt.

Újra ajkai után kaptam, miközben megmozdítottam csípőmet, egy lassú ritmust felvéve. Egyik kezemmel szőke hajába túrtam, míg másikkal a csípőjébe markoltam. Túl szexi volt, én pedig túlságosan vágytam rá. Nem értettem saját magamat sem, de nem is nagyon foglalkoztam vele. Kellett nekem, ez volt a lényeg. Már éppen nyúltam volna be a felsője alá, hogy akkor kezdjünk neki valami izgalmasabbnak, mikor egy kopogás hallatszott az ajtó túloldaláról, majd Tao anyukája kedvesen megérdeklődte, hogy minden rendben van-e, mert nagyon csendben vagyunk.

Olyan gyorsan pattantam le Tao-ról, hogy még én is meglepődtem rajta. Egy pillanatra visszanéztem rá, és nem sok kellett, hogy ismét rávessem magam. Hangosan zihált, arca kipirult volt, a haja tiszta kóc, ajkai vérvörösek a csókcsatától, a szemei vágytól ködösek... Basszus, ez nem lehet igaz. Kétségbeesetten pillantottam felé, de ő csak nem mozdult. Hát, ezt nem hiszem el.

- Szólalj már meg, te idióta! - sziszegtem neki dühösen, majd hozzávágtam egy párnát.

Esküszöm, hogy megfejelem, ha az anyja ilyen helyzetben fog ránk nyitni. Meghalnék szégyenemben. AKKOR SEM VAGYOK MELEG!

Tao

A kis magánakciómon felbuzdulva Jongin újult erővel kezdte ajkaimat ostromolni, ami egyre jobban beindított. Bár ezek után, már mi az ami nem... Akárhányszor kért bebocsátást a számba, én annyiszor adtam meg neki azt az örömöt, hogy leejtettem az állam, ezzel is ösztökélve még többre. Persze, heves csókcsatánk közben az egyre jobban lüktető farkamról sem feledkezett meg, ami egyre keményebb lett, még kényelmetlenebbé téve az amúgy is szűk nadrágomat. Úgy éreztem szétrobbanok, és hogy ha tovább szórakozik menten elmegyek. Aztán kezét felváltotta a csípője, amit hozzám dörgölt és én úgy éreztem, hogy végem van. Ha kell akár oda is adom magam neki, csak ne hagyja abba. Elvált tőlem, amitől kissé csalódott lettem, ám ismét összedörzsölte merevedéseinket, amitől szinte egyszerre nyögtünk fel. Ez annyira nem helyén való. Rohadtul nem, de mégis. Képtelen voltam bármit is tenni ellene.

Aztán a tekintetünk összekapcsolódott, szemeiben a vágyat láttam megcsillanni. Gondolom az enyém is hasonlóan csilloghatott.
-Basszus – csúszott ki a száján, ahogy engem figyelt, aztán újra ajkaim után kapott miközben a csípőjét egy lassú ütemre kezdte mozgatni. Fél kézzel a hajamba túrt, míg a másikkal megragadta csípőmet. Szexi volt, vad és izgató és én még többet akartam belőle. Egyszerűen ennyi nem volt elég. Többet, többet és még többet akartam. Keze már épp megindultam volna a felsőm alá, mikor valaki bekopogott az ajtón, majd anya hangját hallottam meg. Jongin szinte azonnal lepattant rólam, ám én moccanni sem bírtam. Kiterülve az ágyamon ziháltam, minden bizonnyal vörös fejjel, kócosan miközben Ő ott állt és engem bámult. Legszívesebben visszahúztam volna magamra, ám anyám hangja továbbra is a fülemben csengett. Aztán Jongin hozzám vágott egy párnát, és rám sziszegett, hogy válaszoljak már.


-Minden rendben anya – nyögtem, kissé remegő hangon.
-Akkor jó, lassan gyertek le, mert húsz perc múlva vacsora – mondta még, majd hallottuk a cipő kopogást. Visszadőltem az ágyamra, miközben továbbra is ziháltam. A végtagjaim remegtek és nem tudtam eldönteni, hogy az előbbi csókpárbajunk utóhatásaként, vagy a félelem miatt, miszerint anyám megláthatott volna minket. Ficánkolni kezdtem, mert a nadrágom már lehetetlenül kényelmetlen volt és legszívesebben letéptem volna magamról. Jó ég, most mit csináljak?


Kai

Mikor az a szerencsétlen végre kinyögte, hogy minden rendben, az anyukája pedig közölte, hogy húsz perc múlva vacsora, akkor fogtam fel igazán, hogy mit is csináltunk. Ismét csak Tao-ra pillantottam, aki ugyan úgy feküdt az ágyon, meg sem moccant, csak lehunyt szemmel pihegett, szűk nadrágja pedig szépen kihangsúlyozta a merevedését. Szexi volt... Aish, már megint mikre gondolok! Nem, nem gondolhatom ezt, ez egyszerűen... Nem, és kész.

Végül csak leroskadtam az ágya végébe, fejemet a tenyerembe temettem, majd sóhajtottam egy mélyet. Próbáltam nem koncentrálni a feszítő érzésre, bár elég nehéz volt a pár perccel ezelőtt történtek miatt, és mert itt feküdt tőlem karnyújtásnyira az, aki miatt most ilyen állapotban voltam. Nem akartam folytatni, hiszen az nem lenne helyes. Belemarkoltam inkább a térdembe, majd felemeltem a fejem. Ezt komolyan nem hiszem, hogy nézzek a szemébe ezután? Úgysem hinné el, hogy nem vagyok buzi ezek után... De le sem tagadhatom, hiszen nyilvánvaló volt, hogy felizgultam. Miatta. Nagyon király, Kim JongIn...

- Mi a szart csináltunk? - kérdeztem inkább a plafontól, mintsem Tao-tól, bár egyértelmű volt a válasz, egyszerűen... Mást nem tudtam mondani.

Éreztem, hogy tekintete szinte lyukat éget a hátamba, így nagy nehezen hátrafordultam. Ő még mindig ugyan úgy feküdt, csillogó tekintetét az enyémbe fúrta, nekem meg nem sok híja volt, hogy ismét rávessem magam, de megmakacsoltam magam, erősen a lepedőbe markoltam, majd vártam a válaszára, ami... Egyértelmű volt, mégis kíváncsi voltam, hogy ő mit mond erre.

Tao

Ahogy az ágyon feküdtem semmi másra nem tudtam gondolni, csak a szobában tartózkodó másik személyre. A csókjaira, a nyögéseire, a kezeire, a nyelvére. Én egy idióta vagyok. Még egy akkora idióta, mint én nincs a Földön. Most már biztos. Már épp azon voltam, hogy lekeverek magamnak egy hatalmas pofont, mikor az ágy ismét besüppedt mellettem. Meglepődve kaptam fel a fejem, és egyenest Jongin hátára meredtem, aki az ágy végében ült, és a térdeire könyökölt. Ő is megbánta. De... ez miért fáj nekem ennyire? Eddig gyűlöltük egymást... most meg szabályosan a lelkembe mar a fájdalom. Nem értem magamat.

Amikor megszólalt majdnem válaszoltam neki, de mindketten jól tudtuk. Csupán költői kérdésnek szánta. Hátra fordult, mire ismét egymás szemeibe bámultunk. Csöndben meredtünk egymásra, nyilván a válaszomra várt. Az viszont határozottan megnyugvással töltött el, hogy az ő szemei is ugyanúgy csillogtak. Aztán a lepedőbe markolt. Ő sem érette, hogy mit műveltünk, ahogy én sem. Én egyáltalán nem ezt akartam. Csak az agyát akartam húzni, hiszen. Már attól felizgult, hogy véletlenül ráültem! Ez nem véletlen.

-Fogalmam sincs – motyogtam rekedten, aztán ismét hátradőltem az ágyon, hogy ne kelljen a vadul csillogó szemeibe néznem – Tudom, hogy nem ezt akartad hallani. De én sem tudom a választ – sóhajtottam, és lehunytam a szemeim. Csendben volt, ahogy én is. Aztán besüppedt az ágy a hirtelen helyváltoztatására, mire az én szemeim kipattantak.

Kai

Válaszából kiderült, hogy ő sem nagyon tudja... Pontosabban, nem tudja megmagyarázni. De ennek akkor sem kellett volna megtörténnie, bármennyire is vágytam többre. Mert igen, határozottan kívántam, az sem érdekel nagyon, hogy ő Huang Zi Tao, mert... Baromira izgató volt, ahogy feküdt az ágyon, mintha az sugallta volna felém, hogy „Gyere, a tiéd vagyok, azt teszel velem, amit akarsz!” Beharaptam az ajkaimat, de tovább tényleg nem bírtam.

Lerúgtam lábaimról az elegáns cipőt, aztán feltérdeltem, majd ismét felé másztam, mire neki kipattantak cuki kis panda szemei. Elvigyorodtam, majd egyik kezemmel végigsimítottam arcélén, mire egy sóhajjal válaszolt, szóval nem volt ellenére a dolog. Nyeltem egy kisebbet, majd egy csókot nyomtam ujjaim helyére, és mikor felfogtam, hogy egyáltalán nem ellenkezik, sőt, egyik kezét hajamba futtatta, úgy húzott még jobban magához, végem volt.

- Ha csak fele ennyire lennél izgató... - morogtam a nyakába, majd csókot hintettem rá, aztán folyamatosan harapdálni és nyalogatni kezdtem, miközben másik kezem végre bejutott pólója alá, mire nem bírta tovább, egy nyögés szaladt ki a száján, én pedig elégedetten morrantam fel.

Forró volt a bőre, kissé hűvös ujjaim miatt megborzongott, míg én élvezettel simogattam a kockákat a hasfalán. Tetszett, de az, hogy így alárendelte magát nekem, még jobban. És nem azért, mert még most is meg akartam alázni, egyszerűen csak... Bejött, felizgatott és... Rohadt szexi volt ilyen helyzetben.

- Van még húsz percünk, használjuk ki... - emelkedtem fel, majd a szemeibe néztem, végül ismét ajkaira tapadtam.

Nem voltam normális, de... Úgy láttam, ő sem, így valamiért egyszerűbben hagytam, hogy a vágyaim kerekedjenek felül a józan eszemen.

Tao

Vigyorogva pillantott rám, ahogy felettem térdelt majd fél kézzel végigsimított az arcélemen, amitől jólesően felsóhajtottam. Nyelt egyet, majd ezt követően ujjai helyére egy csókot nyomot, mire szorosan lehunytam a szemeimet, közben fél kézzel a hajába túrva, hogy még közelebb húzzam magamhoz.

Nyakamra hajolva mormolt el egy mondatot, majd rácsókolt. Harapdálni és nyalogatni kezdte a nyakam, ami az egyik legérzékenyebb pontom volt. De próbáltam a hangom visszafojtani, ám amikor keze az ingem alá tévedt, akaratlanul is felnyögtem, mire válaszul elégedetten morrant fel. Annyira, hihetetlenül szexi.

A bőröm szinte izzott, főleg Jongin hűvös ujjbegyeihez képest, melyek érintésére megborzongtam, miközben ő a hasfalamat simogatta. Felemelkedett rólam, majd szavai hallatán végigfutott rajtam a jóleső borzongás. Akartam, hogy érintsen. Hogy birtokoljon. Hogy kisajátítson, és hogy a magáévá tegyen. Még soha nem vágytam senkire úgy, mint abban a pillanatban rá. Csókja egyre szenvedélyesebbé vált, miközben lassan a testemre eresztette sajátját, egyik kezével megtámaszkodott, míg a másik határozottan megindult kettőnk között lefelé. Végig simított a combomon, majd határozottan megragadta és terpeszbe kényszerített, hogy még közelebb férkőzhessen hozzám. Amikor merevedéseink ismét összesimultak belenyögtem a csókba, majd egyik kezemet a nyakára futtattam, míg a másikat a fenekére.

Annyira tökéletes. Elszakadt tőlem, de csak annyira hogy felnyögjön, majd csókjai ismét nyakamra tévedtek. Ahogy harapdálta az érzékeny bőrt, én úgy markoltam bele hátsójába, majd egyik lábamat átvetettem rajta, hogy mozgásra ösztönözzem. Készségesen kezdte ringatni csípőjét először lassabban, majd egyre gyorsabban. Nagyon vissza kellet fognom magam, nehogy felnyögjek – mielőtt a nappaliban ülő szüleink meghallják. Így mielőtt megtehettem volna, haját kicsit meghúzva kényszerítettem arra, hogy felemelje a fejét, és ezúttal én magam kezdeményeztem a csókot.

A kezét mellyel előbb a combomat szorongatta, most ismét belevonta a játékba. Begyömöszölte kettőnk közé, majd rámarkolt a merevedésemre mire felnyögtem és megharaptam az ajkát. Erre persze ő felszisszent, de mielőtt elhúzódhatott volna, nyelvemmel kezdtem el a kis sebhelyet kezelésbe venni. Míg ő minden figyelmét a férfiasságomnak szánta, addig erőt gyűjtöttem, hogy fordíthassak a helyzetünkön. Kissé meglepődve nyekkent egyet, amikor átfordítottam magunkat, és már tiltakozásra nyitotta a száját, amikor szájára tapadtam. Felültem, egyenesen a merevedésére és két kezemmel az ingét kezdtem el kigombolni, ügyelve, hogy véletlenül se szakítsam el - hiszen mindkettőnknek elég kellemetlen lett volna a magyarázkodás a szülők előtt. Aztán hátradöntöttem, és végignéztem fedetlen mellkasát. Tekintetem végigvezettem egyenesen a nadrágja korcáig majd vissza az arcára. Elmosolyodtam a szeméből tükröződő vágy láttán. Visszatértem mellkasa tanulmányozásához, hogy az előbb már szemmel bejárt utat, ezúttal a kezem váltsa fel. Halkan nyöszörgött, ahogy ujjbegyeim végigsiklottak a bőrén. Majd kisebb helyezkedés után végül ajkaimmal is bejártam az utat, olykor a nyelvemet is bevetve.

-Ne szórakozz – nyögte, ahogy a nadrágjához értem. Felpillantottam rá. Próbáltam a lehető legártatlanabb szemekkel nézni rá, és nem elnevetni magam, ahogy már szinte szenvedett a sóvárgástól.
-Szeretnél valamit? – egyenesedtem fel, és visszahajoltam arcához, hogy ismét csókba vonhassam. Ezt kihasználva fordított helyzetünkön ismét, mire kissé meglepődve pislogtam a plafonra.
-Remélem tudod, hogy nagyon felhúztál – suttogta vágytól rekedt hangon, mire pimaszul rámosolyogtam, ezzel sugallva, hogy pont ez volt a célom – Te kis dög – nyögte, nyilván rájött a néma utalásomra. Nem szórakozott sokat, az övemért nyúlt mire hatalmasat nyeltem. Azt hiszem kezdtem felfogni a helyzet komolyságát – Csak nem megijedtél? – villantott rám egy féloldalas mosolyt, majd az övem kinyitva a nadrágom gombjával kezdett szórakozni.
-Ugye, tudod, hogy meghallhatnak? – kérdeztem, majd felnyögtem, ahogy keze férfiasságomat súrolta.
-Csak ennyi a probléma? – hajolt a nyakamra és megszívta a bőrt. Seggfej, ennek még nyoma lesz. Lehunytam a szemeim és elengedtem magam. Nagy nehezen, de végül sikerrel jár a gomb kibújtatásával, ami így szabad utat jelentett neki a gatyámba. Keze egyenesen az alsómba siklott, ahol mintha egy pillanatra ő maga is tétovázott volna, végül hűvös ujjait a merevedésemre kulcsolta, ami egy hangot nyögést váltott ki belőlem. Mellém helyezkedett, majd oldalra döntve a fejem csókba vont, miközben lassan munkához látott odalent. Kissé felemelkedtem, majd oldalasan felé fordultam, hogy megtudjak kapaszkodni a vállában. Belemosolygott a csókba, és másik kezét az arcomra simította, majd visszadöntött a hátamra és felém tornyosult. Egyszerűen elképesztő. Ez a Kim Jongin egészen biztos, hogy ugyanaz, mint akit én megismertem?


Az biztos, hogy soha nem gondoltam volna, hogy Kim Jongin, a legnagyobb ellenségem, valaha is a szobámban fog járni. Sőt mi több a gatyámban turkálva fog kielégíteni, miközben az ágyamon fekve vadul csókolózunk. Ennél kiszámíthatatlanabb már nem is lehetne az életem...

Kai

Sokáig csak szórakoztunk egymással. Hol elcsattant egy szenvedélyes csók, hol a másikat simogattuk, valamikor ő volt felül, bár legtöbbször én, és ez úgy is volt rendjén. Komolyan nem gondoltam volna, hogy ez a gyerek ilyen piszkosul izgató tud lenni. Amikor rám pillantott azokkal az ártatlan szemekkel, kedvem lett volna az életet is kidugni belőle, valahogy mégsem akartam durva lenni vele.

Végül ismét fordítottam a helyzetünkön, beszélni kezdtem hozzá, majd az övéhez nyúltam, és lassan bontogatni kezdtem. Ugyan fél kézzel nem volt éppen egyszerű, de mégsem okozott problémát. Mikor éreztem, hogy kissé megfeszül, megkérdeztem tőle, hogy talán nem megijedt-e, miközben elégedetten vigyorogtam rá. Egyszerűen látni őt magam alatt, egy kis hezitálással, mégis szenvedélytől ködös szemekkel... Baromira szexi volt. Tényleg.

Miután kioldottam az övet, a gombjával kezdtem szórakozni, mire hangot adott félelme okának, de nem foglalkoztam vele nagyon, csak miután felnyögött, mert hozzáértem merevedéséhez. Pimaszul a nyakához hajoltam, majd érzékien szívogatni kezdtem hófehér bőrét. Tudtam, hogy ennek bizony nyoma lesz, de nem érdekelt, legyen is valami, ami emlékezteti, hogy bizony Kim JongIn volt az, aki ezt művelte vele.

Amikor teljesen megadta magát, akkor voltam igazán boldog. Éreztem forró testét magam alatt, hogy a szíve milyen hevesen ver, ahogyan az enyém is, az arca továbbra is ki volt pirulva... Tökéletes pillanat volt, így becsúsztattam kissé hűvös ujjaimat az alsója alá. Egy pillanatra hezitáltam, de mikor megéreztem ujjaimon forróságát, azonnal elhessegettem a rossz gondolatokat, és megnyaltam az ajkaimat. Ujjaimat merevedésére kulcsoltam, mire hangosan felnyögött, én pedig mellé feküdtem, hogy sokkal kényelmesebb legyen, így vontam egy szenvedélyes csókba.

Erre ő is mozdult utánam, felém fordult, megkapaszkodott a vállaimban, mire belemosolyogtam a csókba, hiszen ez mégis hihetetlen volt. Akaratlanul simítottam végig arcán, majd a hátára löktem, és ismét felé másztam. Megszakítottam a csókot, közben a kezem folyamatosan járt merevedésén, mire ő próbálta elfojtani élvezettel teli nyögéseit, kisebb-nagyobb sikerrel. Őrülten jó volt... Az, hogy így alárendelte magát nekem, elképesztő önbizalommal töltött el. A markomban volt, szó szerint, bármit megtehettem vele, én mégsem használtam ki, mert... Egyszerűen nem ment.

Másik kezemet nyakára vezettem, majd határozottan magam felé fordítottam a fejét. Tekintetünk összekapcsolódott, neki vágytól volt ködös, éreztem, hogy közel van a végéhez, én viszont még húzni akartam.

- Csak ennyit tudsz? - kérdeztem meg tőle pimaszul, majd elengedtem őt, és ismét csípőmet vetettem be, miközben kezeim fenekére vezettem, majd lábait magam köré fontam.

Érezni akartam őt, minél közelebb és minél intenzívebben. Farkam olyan szinten feszített már a szűk nadrágban, hogy már rendesen fájdalmat okozott, de ahelyett, hogy szóltam volna, éhesen ajkaira tapadtam. Meztelen mellkasunk összetapadt, az ajkaink pedig vad csatát vívtak egymással, de ismét én kerültem ki győztesen. Leejtette az állát, én pedig minden további nélkül vezettem át nyelvem a szájába. Piszok jól csókolt, tudta, hogyan vegye el az ember eszét, az pedig, hogy a hajamba túrt, miközben a hátamat karmolászta az élvezettől, még közelebb repített az orgazmushoz.

- Ha nem kezdesz valamit a merevedésemmel, esküszöm, hogy itt és most... - suttogtam az ajakira, de direkt nem fejeztem be a mondatot.

Áttértem nyaka csókolgatására, mire ő csak készségesen emelte fel a fejét, hogy több helyet biztosítson számomra. Az előbbi kiszívott folt valóban ott volt, bár még nem volt olyan csúnya, de biztos voltam benne, hogy holnap takargathatja. Minden egyes nyalásnál éreztem, hogy élvezetten nyög fel, biztos voltam benne, hogy a nyaka az egyik erogén zónája, de bármennyire is szerettem volna tovább csókolgatni, erőt vettem magamon.

Legördültem róla, őt pedig egyszerűen magamra rántottam. Ismét egy csókba vontam, miközben egyik kezem csípőjére vezettem, másikkal pedig hajába túrtam. Mikor megelégeltem a csókot - annak ellenére, hogy élveztem, de türelmetlen voltam - , fejét lefelé kezdtem irányítani, és nagyon reméltem, hogy veszi majd a célzást.
- Most te jössz - haraptam be az ajkaimat, ő pedig mellkasom közepéről felnézett rám.

Azt hittem, ott fogok meghalni, olyan szexin nézett rám. Aztán mikor elkezdte kibontani az övemet, tudtam, hogy olyanban lesz részem, amire örökre emlékezni fogok. Baszd meg, Huang Zi Tao!

2014. szeptember 22., hétfő

6. fejezet

Tao
 
Épphogy leértem a lépcsőn mikor eszembe jutott, hogy a laptop bekapcsolva maradt. Felrohantam, hogy kikapcsoljam – meg hogy az időt húzzam – de mielőtt megtettem volna, megnéztem az üzeneteimet. Sajnos internetes barátom még az előzőre se válaszolt, amit akkor írtam mikor hazaértem az edzésről, így kissé csalódottan kapcsoltam ki a gépet. Aztán eszembe jutott, hogy valamit mondott, azzal kapcsolatban, hogy ma este lesz valami programja.


Mivel semmi kedvem nem volt lemenni ezért a tükör elé álltam, és szőke hajamat megigazgattam, majd az ingemet simítottam végig, lesöpörve róla a láthatatlan porszemeket. Az órámra pillantottam, ami szerint már lassan öt perce itt vannak a vendégeink. Felsóhajtottam, ideje volt lemennem, ha nem akartam, hogy anya a fülemnél fogva rángasson le, ami valljuk be elég kínos lett volna. Így hát pár utolsó simítás után fogtam magam és a telefonomat a zsebembe csúsztatva lesétáltam a lépcsőn. Nem figyeltem kik is a vendégeink, csak a két ismeretlen hangot hallottam a szüleimé mellett. Ám ami odalent várt, az a legrosszabb rémálmaimmal vetekedett. Ilyen nincs. Ilyen egyszerűen nem létezik. Anyám asszisztense, ennek a baromarcú Kim-nek az anyja. Ez egy rossz vicc. Egy rémálom, egy idióta átverés. Hát majdnem lehidaltam ott helyben. Percekig bámultuk egymást, míg végül anya hangja törte meg a „meghitt” farkasszemezésünket. Még hogy ismerem-e? Hát ennél jobban nem szeretném megismerni, köszönöm szépen. Persze a hülye egyből rávágta, hogy nem ismer. Mondjuk én sem akartam magyarázkodni a szüleim előtt, meg az anyja előtt, hogy ez az a barom akivel napi szinten öljük egymást lassan három éve. Aztán felállt és egy meghajlás kíséretében bemutatkozott. Hát a pofám leszakad.


-Huang Zi Tao, örvendek a találkozásnak – erőltettem mosolyt arcomra, majd én is meghajoltam. Aztán a hülye gyerek helyet foglalt és leült a kanapéra ahol egészen eddig ült, én pedig az anyjához léptem, hogy őt is illően köszöntsem. Nem akartam csak azért bunkó lenni – az amúgy meglepően csinos és fiatalos nővel – mert egy idióta barom a fia. Miután bemutatkoztam helyet foglaltam az egyik fotelben, ami a lehető legmesszebb állt Jongin ülőhelyétől. Egy ideig csendben beszélgettek a szülők, míg mi csak csendben untuk magunkat. Vagyis én untam, Jongin meg a telefonját nézte állandóan, aztán mintha pötyögött volna rajta, és ezt követően, mintha ki is cserélték volna. Boldogan mosolygott és még gyakrabban leste a készülék képernyőjét. Nyilván a felmentő sereget várta a haverjaitól. Legszívesebben én is ezt tettem volna, de anyát ismerve nem próbálkoztam azzal, hogy Kyungsoo-t értesítve „felmentést” kérjek általa. Aztán anya felvetette, hogy miért nem mutatom meg annak a gyökérnek a szobámat, mire én legszívesebben ott helyben elordítottam volna magamat, hogy nincs azaz Isten, hogy én ezt az anyaszomorító barmot beengedjem valaha is a szobámba. Kizárt!


Kai


Szerencsére a kis nyomi sem buktatott le minket, így ő is bemutatkozott nekem ugyan olyan illedelmesen, ahogy én. Furcsa volt, hiszen eddig mindig öltük egymást, valahogy annyira idegesítő volt, mikor odament anya elé, és őt is illedelmesen köszöntötte. Legszívesebben elrántottam volna onnan, nem akartam, hogy beszéljen vele, de hát anya nem olyasvalaki, akit befolyásolnak a dolgok, hiába mondanék neki akármit, amíg ő meg nem győződik róla, hogy úgy van, addig nem hisz nekem.


Végül csak leültem velük szemben a kanapéra, a buzernyák meg egy fotelba, jó messzire tőlem, szerencsére. A szülei és anya jól elbeszélgettek egymással, amibe nyilván nem akartam belefolyni, így inkább elővettem a zsebemből a telefonomat, kíváncsi voltam rá, hogy vajon írt-e nekem az internetes barátom. Azonnal izgatott lettem, mikor megláttam, hogy volt egy üzenetem, szinte alig bírtam kivárni, hogy betöltsön végre az oldal.


Mikor megtörtént és elolvastam az üzenetet, kissé elszomorodtam, hiszen akkor nem lesz, aki lefoglaljon, mert neki is dolga volt. Minden esetre, visszaírtam neki, minden bizonnyal idiótán vigyorogva, mert elkaptam a kínai furcsa pillantását. Őszintén szólva, szartam rá, higgye csak azt, hogy csaj van a dologban. Pedig ha tudná... Miután panaszkodtam neki, hogy rohadtul unatkozom, és igazán jól jönne a társasága, elküldtem, majd reménykedtem, hátha visszaír.


És akkor megszólalt a kínai anyja - aki valahogy szimpatikusnak tűnt, nem úgy, mint a fia -, hogy miért nem mutatja meg nekem a buzi a szobáját. Hát, amilyen fejet levágott, amiatt már megérte eljönni. Elfojtottam a röhögésemet, majd érdeklődést tettetve felálltam.


- Szívesen megnézném a szobádat, ZiTao-hyung - mosolyogtam rá negédesen, közben meg olyan gondolatok jártak a fejemben, hogy ezért anyát fogom hibáztatni, hogy így kellett őt hívnom. - Bár, nem akarok tiszteletlen lenni, ha nem akarod, megértem...


Erre persze a szülei ellenkezni kezdtek, hogy ha már ilyen illedelmesen és aranyosan (aha, persze, én meg az aranyosság...) kértem, mindenképpen menjünk fel. Végül a kínai is beadta a derekát, villantott felém egy mosolyféle grimaszt, majd intett, hogy kövessem, én pedig így is tettem. Elindultunk a lépcsőn, nekem pedig akaratlanul is a fenekére vándorolt a tekintetem. Egész szép, legszívesebben belemarkolnék, miközben a falnak kenném... Úristen, MIVAN?! JongIn, megőrültél, ez a kínai, nem egy csaj, vagy akárki más! Ő-a-kí-na-i. Nem vagyok normális, de minduntalan csak bámultam. Miért kell ilyen feszülős nadrágot hordania? ...Ja, azért, amiért nekem is, oké.


Végül felértünk az emeletre, majd mentünk valamerre, de nem figyeltem nagyon, gondolataimba voltam mélyedve, végül akkor eszméltem fel, mikor bement egy ajtón, én pedig követtem. Beléptem, becsuktam magam után a nyílászárót, majd figyeltem, ahogy gyilkos tekintettel méregetett a szoba közepéről. Nem volt rossz... Nincs is rossz ízlése a srácnak, amin tényleg meglepődtem. De ezt nyilván nem fogom az orrára kötni.


- Annyira kínai... - grimaszoltam csak egyet, majd mit sem törődve, hogy ez az ő szobája, ágy volt, és ha én ágyat látok, rá kell vetnem magam... Oké, meg idegesíteni is akartam.


Így is tettem, minden további nélkül terültem el a bevetett ágyon. Na, mit lépsz erre, buzikám?


Tao


Oké, ha eddig nem akartam volna megölni azt a pöcsfejű barmot, ezek után erős késztetést éreztem rá. Láttam, hogy próbálta visszafogni a röhögést, miután grimaszba rándult az arcom anya ötletének hallatán. Aztán felállt, és édesen mosolyogva azt mondta, hogy szívesen megnézné. Még hyung-nak is hívott.


Hát én megverem, esküszöm. Beleverem a fejét a falba, de talán nem az anyja előtt kéne. És mikor hozzátette, hogy nem akar tiszteletlen lenni, úgyhogy nem muszáj, már épp mondtam volna, hogy mekkora kupi van – ami persze nem volt – mire a saját szüleim – ismétlem a SAJÁT szüleim – hogy hát ha már ilyen illedelmesen meg aranyosan – aha, egy éhes jegesmedve aki épp a fejemet készül letépni aranyosabb, mint ez a felfújt hólyag – kéri, akkor igazán megmutathatnám a szobámat neki. És mivel a szüleim szava szent – az előbbieket leszámítva, természetesen – így villantottam egy mosolyt. Fogjuk rá, hogy mosolyt.


Aztán intettem, hogy kövessen és elindultam fel a lépcsőn egyenesen a szobámba. Útközben eszembe jutott, hogy mi lenne ha esetleg véletlenül, mondjuk a fürdőbe vezetném és rázárnám az ajtót, de nyilván meghallanák így ezt kizártam. Hátra pillantottam, és megpillantottam azt a hülye fejét, miközben nagyon bámult. Mintha... jól van Tao, fáradt vagy. És talán kisebb „problémáid” is voltak, amelyeket egyedül kellett megoldanod. Khm. De pont Jongin? Úristen... Mindenképpen fel kell hívnom Kyungsoo-t.


Végül megérkeztünk a szobámba. Jongin is követett, majd miután belépett bezárta az ajtót és körülnézett. Gyilkos tekintettel meredtem rá, a szobám közepén állva miközben azt kívántam bárcsak kitekerhetném a nyakát. Anya nyilván nem díjazná, ahogy Jongin anyja sem. Annyira elbambultam, hogy már csak azt vettem észre, mikor a baromarcú fogta magát és rávetette magát az ágyamra. Oké, erre számíthattam volna. Csak idegesíteni akart. Mély levegő. Kifúj, belélegezz. Kifúj, belélegezz. A franc essen bele, de azaz ÉN ágyam!


Kai


Mivel hason voltam, én pedig kíváncsi voltam a reakciójára, megfordultam. Ugyan a lábam lelógott, mivel cipő volt rajta, nem nagyon érdekelt. Egyik kezemet a tarkóm alá tettem, másik kezemet a hasamra. Éreztem, hogy felhúzódott az ingem, de nem nagyon érdekelt. Főleg, miután a panduci feje vörösödni kezdett a méregtől. Hangosan felnevettem, hátravetettem a fejem, majd miután kiröhögtem magam, visszanéztem rá. Valahogy... Egy újabb ördögi tervet sütöttem ki gondolatban. De igazából, nem is nagyon gondolkodtam rajta, jönni fog az csuklóból.


- Na, mi az, csak nem azon gondolkodsz, hogy egy ilyen... - mutattam az arcomra. - Ilyen helyes srác fog az ágyadban feküdni, ugye? Oh, tudom én, hogy az eseted vagyok, ne is tagadd, látom, ahogy rám nézel...


Ezután a legszexisebb pillantásommal ajándékoztam meg, végignyaltam ajkaimon, miközben egyik kezemet végigsimítottam mellkasomon, és a csípőmet is kissé ringattam. Olyan voltam, mint egy olcsó ribanc, de ez az arc, amit produkált, mindent megért. Azonnal kikaptam a zsebemből a telefont, és mielőtt reagálhatott volna, lefényképeztem. Ezek után hangos nevetésben törtem ki, ahogy megnéztem a képet, mert baromi vicces volt.


Hátravágtam magam az ágyon, az sem érdekelt, hogy ha a ruháim átveszik majd az illatot. Annyira jól szórakoztam a fején, hogy az valami hihetetlen, nem is érdekelt, hogy az ágyán vergődöm, mint valami vízbe esett, aki nem tud úszni. Ó, te jó Isten, ezért megérte eljönni!


Tao


Ez az anyaszomorító kis senki házi. Megölöm! Legszívesebben az ablakon hajítottam volna ki. Belefeküdt az ágyamba, oké. Túlléptem rajta. Aztán még neki állt összetúrni. Oké, ez sem érdekelt. De még hogy az esetem? Aláírom, nem néz ki rosszul a gyerek – csak a stílusa irritáló, amin akár túl is lehetne lépni. Ch, persze mit lát... Várjunk csak, ugye nem tudja, hogy én... Oké Tao... mégis honnan tudhatná? Csak a sötétben tapogatózik...


Aztán neki állt az ágyamban vonaglani, meg minden és azt hittem, hogy ott helyben végem van. Basszus, ez így nem lesz jó. És egyszer csak bum, vakufény, én meg rájöttem, hogy ez a nyomorék lefotózott. Te jó Isten! Ha az a kép kikerül ebből a szobából, nekem végem van! A bunkója meg továbbra is az ágyamban fetrengve kezdett el röhögni rajtam, miközben a telefonját szorongatta. Nem hagyhatom, hogy megtartsa. Fél perc gondolkozás után végül jobb ötlet híján rávettetem magam arra az idiótára. Az elején nem is nagyon ellenkezett, ám amikor rájött, hogy a telefonját akarom megszerezni rögtön tiltakozni kezdett. Megpróbált felkelni az ágyból, mire visszalöktem és átvetettem rajta az egyik lábam, hogy egy helyben tartsam, ameddig megszerzem tőle a mobilt.


Fair vagy nem fair, de az ágyba passzírozva nem sok fenyegetést jelentett számomra, így hamar megszereztem tőle a telefont. A kezeivel kezdett el hadonászni, mire fél kézzel a feje fölé szorítottam őket és hirtelen abbahagyta a mocorgást. Ezt kihasználva feloldottam a telefont – a hülyének még csak le sem volt kódolva – majd villámgyorsan megkerestem a képet és kitöröltem. Felsóhajtottam, majd győzedelmesen elvigyorodtam és mellédobtam a telefont.

-Ennyit erről – kuncogtam, miközben megpróbáltam feltornászni magam. Ám csak most esett le, hogy én konkrétan ráültem ennek a baromnak a csípőjére. Ami kifejezetten nem volt rossz. Lepillantottam az ágyban fekvőre, és mikor hirtelen elkapta a tarkóm majdnem megállt bennem az ütő.

Kai


Még mindig nagyban röhögtem, mikor egyszerűen rám vetette magát. Oké, dögös vagyok, de hogy még a kínai is rám másszon? Meglepődtem, ezért nem is nagyon ellenkeztem, na meg a röhögéstől ki voltam fáradva. Aztán mikor leesett, hogy ez a telefonomat akarja elvenni, azonnal hevesen ellenkezni kezdtem. Voltaképpen, a kép nem érdekelt, csak ha meglátja az üzeneteimet mondjuk, vagyis inkább az oldalt...


Bármennyire kapálóztam, a kis buzi nem volt gyenge, ráült a csípőmre, ekkor már a kezében volt a telóm. Kapkodtam utána, de lefogta kezeimet, így tehetetlen voltam. Mégis magabiztosnak mutattam magam, ő meg szerencsére, miután kitörölte a képet, csak fölényesen vigyorgott rám.


Ezt most megszívtad, pandamaci... Nem gondolkodtam túl sokat, elkaptam a tarkóját, majd a lehető legközelebb húztam magamhoz. Éreztem, hogy mennyire meglepődött, hiszen elakadt a lélegzete és minden porcikája megfeszült. Lehelte csiklandozta az ajkaimat, feneke pont jó szögben volt... Mi az Istenért gondolok én ilyenekre?! 
Végül csak beszélni kezdtem, hiszen biztos voltam benne, hogy ezek után fejvesztve fog elrohanni.

- Nocsak-nocsak, hát tényleg bejövök a buzi kis fejednek... - nyaltam végig ajkaimon. - Tudod, én a csajokra bukom, de ha már így letámadtál, talán megengedem, hogy leszopj, aztán elveszem a seggszüzességedet, mit szólsz?

A szemeibe néztem, miközben tarkóján lévő kezemet nyakára simítottam, másikat pedig combjára. Ám ahelyett, hogy fejvesztve menekült volna tőlem, olyat tett, amire rohadtul nem számítottam.


Tao


Elégé sikerült meglepnie, mit ne mondjak. Olyannyira, hogy még a lélegzetem is elállt, arról pedig ne is beszéljünk, hogy a közelségétől minden porcikám megfeszült. Mégis... annyira természetesnek tűnt. OKÉ. Ez durva volt, ilyenre... ilyenre még csak gondolnom sem szabad. Aztán beszélni kezdett én meg csak pislogtam rá. Jól van nem tagadom, talán bejön. Elvégre. Tényleg helyes, a legtöbb csaj – meg pasi – fut utána, a teste sem rossz. De a modora továbbra is elég... kiábrándító. Aztán mikor felvetette az „ötletét” majdnem lehidaltam, de ugyanakkor... a fenekemet súroló férfiassága és a lehelete, ami az arcomat súrolta. Mindkettő elég meggyőző érv volt.


Végül egyik kezét a nyakamra simította, még a másikat a combomra miközben végig a szemeimbe bámult. Nyilván arra számítolt, hogy elfutok, ám valami mégsem hagyott nyugodni. Elvigyorodtam és hátratoltam a fenekemet, mire megéreztem a gatyája tartalmát. Még közelebb hajoltam hozzá, és úgy suttogtam szinte a szájára a szavakat.

-Úgy tűnik neked jobban bejövök, mint fordítva – szemei egy fél perc alatt váltak ködössé, mire újból megmozdítottam a csípőmet, amire egy elfojtott nyögés volt a válasz – Sőt, még annál is jobban. Nem igaz, Jongin-ah? – leheltem, mire felemelte a fejét. Szemei továbbra is üvegesen csillogtak. Nyert ügyem van – gondoltam és fenekemet ismét neki dörgöltem, mire ajkát beharapva próbált meg nem felnyögni.

-Szóval ki is a buzi kettőnk közül, hm? – simítottam végig egy kézzel a felsőtestén, majd vissza az oldalán. Bár elég nevetségesen nézett ki, ahogy magatehetetlenül vonaglott alattam, ugyanakkor kedvem támadt megcsókolni. Így sokkal másabbul festett, mint amikor az iskolában piszkált. Így... valahogy emberibb volt. Ugyanolyan ember, akit fél perc alatt izgalomba lehetett hozni és aki bármit megtett volna egy kedves érintésért. Elmosolyodtam, megsimogattam az arccsontját, majd lassan elkezdtem felegyenesedni ám elkapta a csuklóm és visszarántott magára. Egyenest a mellkasára csapódtam, ám ami a legjobban meglepett az nem ez volt, hanem az, ahogy ajkaival az enyémekre tapadt. Belém fagyott minden reakció Jongin birtokló csókjától, amitől furcsa bizsergés száguldott végig a gerincem mentén. Elakartam húzódni, ám egyik kezével a tarkómon a hajamba túrt, miközben a nyelve bebocsátást kért a számba. Ahogy nyelve többször is végigsimított az alsóajkamon valami elszakadt bennem, így gondolkodás nélkül engedtem, hogy nyelve utat törjön magának a számba.


Kai


Bevallom őszintén, amikor nem rohant el tőlem, meglepődtem. Ne már, akkor most kajak buzi...? Le voltam forrázva, úgy bámultam rá, mint aki képtelen elhinni, bár tényleg így volt. Komolyan buzi... Ne már, ezt nem hiszem el. Ki sem nézni belőle! Bár belőlem sem... Aish, mi van?! Én nem vagyok buzi, nagyon nem... Még csak... Oké, talán vonzódom a srácokhoz is, mert ha nem így lenne, már régen lelöktem volna magamról a kínait. Miért is nem teszem meg akkor?


Ám mielőtt bármit is csinálhattam volna, megmozdította csípőjét, mire azonnal eluralkodott rajtam a vágy. Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, és biztos voltam abban, hogy ha ezt tovább fogja folytatni, annak nagyon nem lesz jó vége. Közben persze olyanokat mondott nekem, amiért régebben már pofán vágtam volna, de most nem tudtam vele foglalkozni. Lehetetlen... Most komolyan ő... Ő izgat fel engem? Egy másik srác? PONT Ő?! Meghalok... Ha valaha kijutok ebből a szobából, felvágom az ereimet. Komolyan, ezt nem hiszem el. Oké, nem rossz pasi így közelről nézve, de-


Vissza kellett fojtanom egy nyögést, ahogy ismét lejjebb csúszott. Nem tudtam rá figyelni. Tudtam, hogy nem tartana sokból lelöknöm magamról, de... A rohadt életbe is, túl jól csinálta a dolgát! Viszont nagyon bennem volt, hogy akkor itt hagyom a picsába, beverek neki egyet és elhúzok innen. Tényleg ezt akartam, de képtelen voltam rá. Mikor ő emelkedett fel rólam, akkor döntöttem. Nem érdekel, ha már felhúzott, viselje a következményeket!


Lerántottam magamhoz, majd minden további nélkül tapadtam az ajkaira. Éreztem, hogy meglepődött, de nem érdekelt. Ugyan végig bennem volt, hogy ő a kínai, akit gyűlölök, de ilyen állapotban nem nagyon érdekelt, hogy ki van alattam... Izé, ez esetben fölöttem, de nem sokáig lesz így. Végignyaltam alsó ajkán, mire ő minden további nélkül ejtette le az állát. Határozott voltam, azt akartam vele éreztetni, hogy én vagyok az, aki irányít, nem pedig ő.


Mikor éreztem, hogy eléggé belefelejtkezett a csókba, ami megjegyzem, tényleg baromi jó volt, egy határozott mozdulattal fordítottam le magamról, majd fölé térdeltem. Villantottam felé egy szexi kis mosolyt, majd ismét megcsókoltam, miközben egyik kezemmel minden hezitálás nélkül rámarkoltam odalent. Belenyögött a csókunkba... Basszus, miért tetszett ez nekem ennyire? Nem, nem lehetne... Nem szabad, JongIn, nem lehetsz ennyire buzi! És mégis, ennek köszönhetően elmélyítettem a csókunkat, miközben elkezdtem markolászni őt. Nem érdekelt már akkor semmi.


Tao


Istenem, miért csinálod ezt velem? Ez... túl sok. Határozottan csókolt, megmutatva, hogy ki is dominál a csókban. Ami furcsamód nem zavart, annak ellenére, hogy eddigi életemben minden kapcsolatomban én voltam a domináns fél – akár lányról, akár fiúról volt szó. Sőt kifejezetten tetszett, hogy ő irányított. Olyannyira belefeledkeztem a csókba, hogy már akkor eszméltem fel, amikor Jongin egy határozott mozdulattal lelökött magáról, majd szinte azonnal felém térdelt. Villantott rám egy szexi mosolyt, amitől ott helyben, majdnem elájultam, majd ismét ajkaimra tapadt. Aztán hirtelen megéreztem amint rámarkolt a férfiasságomra, így kiváltva belőlem egy nyögést. Oh, Jézus, Istenem~.


Valahogy megszűnt minden, amikor kezével folytatta a markolászó mozdulatokat. Nem érdekelt, hogy a szüleink egy emelettel lejjebb beszélgetnek. Nem érdekelt Kyungsoo, akivel alig pár órával ezelőtt hasonló szenvedéllyel csókolóztunk. Nem érdekelt, az sem, hogy aki mindezt műveli velem, az a barom Jongin. Egyszerűen csak élvezni akartam a percet. De helyes ez? Jongin meg én gyűlöltük egymást, most mégis úgy csókolt, mintha nem lett volna holnap. És ahogy hozzám ért... az. Az maga volt a legszebb és a legborzongatóbb álom is egyben. Miután kezdtem kissé unni a passzív fél szerepét, egyik kezem a hátára simítottam, majd a gerince vonalán végigfutattam a kezemet, hogy a tarkóján állapodjak meg, még közelebb húzva magamhoz. A másik kezem férfiasságára vezettem, ami már igencsak feszült a szűk nadrág takarásában.


Jézusom.. Mit teszek. Ezt... ezt nem kellene. De miért ilyen nehéz lelökni magamról?