4. fejezet

Tao

Végül csak kiléptem a böngészőből, nem törődve a honlappal, és elmentem aludni. Reggel kissé nyűgösen ébredtem, furcsa álmom volt, de nem sokra emlékeztem belőle. Aztán kicsúsztam az ágy szélére, rákönyököltem a térdeimre és a fejemet a kezeimre támasztottam. Lehunyt szemeim felnyitottam, majd vissza, majd ismét kinyitottam. Milyen nagy… Atyám! Felpattantak a szemeim, és kissé sokkosan bámultam nemesebbik részemre. Hirtelen felrémlett előttem a kecsesen vonagló test, a telt ajkak és. Szent. Ég. Nem is akartam tovább ezen agyalni, így inkább elmentem zuhanyozni, hogy megoldjam a reggeli „problémámat”.

Vizes hajjal ültem az asztalhoz, ahol ma csak anya ült velem. Meglepődve kérdezett rá, hogy ma ilyen gyorsan végeztem-e a futással.
-Nem volt kedvem – vontam vállat. Az igazság persze az volt, hogy kicsit tovább áztattam magam a zuhany alatt, mint kellett volna. Egyszerűen képtelen voltam, kimászni a hűs víz alól. Ismét megborzongtam az álmom miatt, majd tovább lapátoltam magamba a reggelimet. Miután megettem mindent, megköszöntem a reggelit és búcsúztam volna anyától, mire azt mondta, ha van kedvem, elvisz a suliba, mert most ráér. Egy fél percre elgondolkoztam, ma különösen sétálni lett volna kedvem, de olyan kevés időt töltöttünk mostanában együtt. Ráadásul a tegnap reggeli balesetet Jonginnal sem akartam megismételni, így végül rábólintottam a felajánlására. Felrobogtam a cuccomért, és magamhoz vettem az edzésre összekészített holmim is, hiszen ma suli után egyből oda megyek.

Anyától elbúcsúztam, majd a cuccaimmal együtt pattantam ki a kocsiból, és siettem be az iskolába. Mivel elég korán beértem, nem kellett attól tartanom, hogy összefutok a barommal. Bedobáltam a szekrényembe a felesleges holmikat és úgy indultam az osztálytermembe. Nem nagyon lepődtem meg, hogy első vagyok, hiszen több mint fél óra volt még az első óráig. A legtöbben az utolsó tíz-tizenöt percben szoktak befutni, ahogy általában én is. Elővettem a fülesem és a padra dőlve kezdtem zenét hallgatni. Igazából lehet, hogy át kellet volna néznem még az anyagot, főleg, hogy történelem lesz az első. És köztudott, hogy a töri tanár állandóan feleltet – avagy szívat – mindenkit. Nagy nyugodtan feküdtem a padon, mikor egyszer csak egy kéz nem ért a hátamhoz. Ijedten pattantam fel a padról, hogy aztán a szívemre szorított kézzel bámuljak a „zaklatómra”.
- Megijesztettél, hyung – motyogtam.
- Ritkán hívsz hyung-nak – felelte Kyungsoo és helyet foglalt a székén. – Hogy-hogy ilyen korán?
- Kocsival hoztak – tettem el a fülhallgatómat. – És te? Kivetett az ágy?
- Általában ilyen korán járok – vont vállat.  – Már hozzá szoktam.
- Oh. Értem – mondtam. Csend telepedett közénk, amit csak az osztályba lépő két lány csevegése tört meg. Vidáman köszöntek, amire csak halkan feleltünk, majd mindenki visszatért a maga tevékenységéhez.
- Ma délután ráérsz? – kérdezte.
- Most randira hívsz? – kérdeztem tőle ugyanazt, amit tegnap ő kérdezett, miközben felé fordultam.
- Hm. Talán – vigyorodott el, mire nagyot dobbant a szívem. – Szóval?
- Edzésre kell mennem – mondtam, mire lehervadt a mosolya.
- Értem – motyogta és előre fordult. Nem akartam a bánatos ajakbiggyesztését figyelni, annyira ártatlannak tűnt így.
- Mi lenne, ha velem jönnél? – vettetem fel az első eszembe jutó dolgot.
- És üljek ott, mintha a barátnőd lennék? – vonta fel szemöldökét, miközben kérdőn pillantott rám.
- Hm. Akár – vigyorodtam el gyalázatosan és úgy vártam a válaszát.
- Legyen – motyogta, és mintha kissé el is pirult volna.

Kai

A táncóra után kimerülten sétáltam hazafelé. Ahhoz képest, hogy YunHo ma nagyon lefárasztott, boldog voltam. Kaptam egy szólórészt, amire majd külön kell gyakorolnom, és sunbaenim csak velem fog foglalkozni. Tudtam, hogy ez nagy alkalom lesz számomra, és hiába volt olyan izomláz a lábaimban, hogy szinte alig bírtam járni, tényleg boldog voltam. Őszintén boldog. Az sem érdekelt, hogy mindjárt itt helyben bealszom az utca kellős közepén.

Amint hazaértem, csak köszöntem gyorsan anyának, aki nagyon elmélyült a laptopja előtt, gondolom, dolgozott, így nem is akartam zavarni. Felmentem a szobámba, de hiába voltam nagyon fáradt, bekapcsoltam saját laptopomat, megnéztem a fontosabb dolgaimat, majd már csak poénból, hátha írt valaki, arra a meleg oldalra is. Most, hogy feldolgoztam, talán vonzódom a saját nememhez, talán nem is olyan rossz dolog ez.

Beléptem, mire láttam, hogy volt egy csomó üzenetem. Meglepődtem, de mikor beleolvastam némelyikbe, azok csak fröcsögtek a vulgáris szaktól, és… Nos, mindenki csak „ismerkedni” akart. Persze, még ha naiv lennék… Szépen mindet kitöröltem, majd megnéztem, hogy kik látogatták az adatlapomat, mert hogy itt azt is látni. Nagy részük ezekből mind írt is üzenetet, kivéve egyetlen egy felhasználót. „ABStyle0502”. Milyen nevetséges egy név, bár az enyém sem árult el sokkal többet. Végül rákattintottam, de ahogy én, ő sem árult el sok dolgot magáról, képe sem volt fent… Valahogy mégis érdekelt, hogy miért nézte meg az adatlapomat, mégsem írtam neki, hiszen minden bizonnyal ő is ugyan olyan, mint itt bárki más, vagy legalábbis nagy részük. Azért abban reménykedtem, hogy jön majd egy normális ember, kíváncsi voltam, milyen így ismerkedni…

Végül kikapcsoltam a laptopot, majd még gyorsan elmentem fogat mosni, mivel már zuhanyoztam tánc után, majd ágyba bújtam. Másnap reggel fáradtan ébredtem, de meglepődve konstatáltam, hogy magamtól. Álmosan ránéztem az órámra, ami… Ami túl sokat mutatott. Vagyis elkéstem már most az első órámról. Kurva jó, ez hiányzik még nekem!

Azonnal felpattantam, gyorsan elintéztem az ügyes-bajos dolgaimat, majd annak ellenére sem tudtam csak úgy felöltözni, vagy öt percig gondolkodnom kellett, hogy milyen felsőt vegyek fel a fekete csőfarmerhez… Végül egy sima, fehér ing mellett döntöttem, ami kissé elegáns, mégis dögös volt. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel, a hajammal most nem sok mindent kezdtem, nem volt rá nagyon időm, aztán összekaptam a dolgaimat, és már rohantam is a suliba. Talán második óra elejére beérek, remélhetőleg.

Így is lett, pont becsengő előtt huppantam le a padomba ChanYeol mellé, aki érdeklődve pislogott.

- Elaludtam - mondtam egyszerűen, mikor már lassan úgy bámultak rám, mintha ufót látnának. - Mi van?

- Nincs belőve a hajad… Furcsa - válaszolta egyszerűen Minho, mire csak megrántottam a vállam.

- Fél órája még aludtam, tudod te, hogy máskor ennyi időbe telik eldöntenem, hogy mit vegyek fel? - horkantottam fel gúnyosan.

- Én mindig azt veszem fel, ami először a kezembe akad - mondta kissé bamba képpel Yeol.

- Meg is látszik rajtad - vágtam rá, mire Minhóból kirobbant a nevetés.

- Haha, viccesek vagytok - grimaszolt, de utána ő is elvigyorodott. - Egyébként kár, hogy nem maradtál a tegnapi meccsen, a lányok nagyon szexik voltak… - álmodozott.

- Azt akarta mondani, hogy ügyesek, odatették magukat, meg is nyerték a meccset a másik suli ellen - tette Yeol vállára a kezét a legidősebb. - De azért Sulli tényleg csinos volt…

- Nem tudom, én egész végig Dara-t figyeltem… Isteni jó csaj, komolyan mondom… - kezdett áradozni Yeol. - Tényleg, neked most nem jön be senki? Rég volt már, mikor az utolsó barátnődet dobtad. Hogy is hívták?

- JiYeon… - mondtam egyszerűen. - És nem, jelenleg jobb így.

- Jól bírod - veregette meg ezúttal az én vállam Minho, majd végül belépett a tanár, megszakítva további beszélgetésünket.

Egész órán nem figyeltem. Ugyan angol volt, én pedig kifejezetten szerettem az angolt és jó is voltam belőle, de… Most valahogy mindig elkalandoztak a gondolataim. Már egészen biztos, hogy vonzódtam a saját nememhez is. Elvégre, TaeMin-hyung is tetszik, csak… Az más. De valahogy a barátaimra nem tudok úgy nézni. Akkor már inkább csomót kötnék kis JongInra. Vagyis nagy, csak… Oké, hülye gondolat, a lényeg megvan. Aish, érdemes ezen egyáltalán gondolkodnom? Mi van akkor, ha biszex vagyok? Semmi, amíg nem tud róla senki, nem baj. De valamiért mégis úgy éreztem, hogy talán most jobban el tudnék képzelni magam alatt egy srácot, ahogy nyög, miközben én benne mozgok… Miközben megcsókolom, vadul simítok végig izmos felsőtestén, és löknék egyet a csípőmmel, hogy belenyögjön a csókunkba.

Ábrándozásomból az szakított ki, mikor képzelgéseim főszereplője Huang Zi Tao volt. A buzi kis kínai, akit legszívesebben megfejeltem volna, annyira utáltam. Úristen, JongIn, megőrültél... Agyadra ment TaeMin csókja!

Tao

Utolsó óra után Kyungsoo-val a szekrénynél találkozunk, hogy együtt menjünk az edzőterembe. Annak ellenére, hogy máskor nem sokat beszél, most egész úton faggatott. Mióta wushu-zok, hogy kezdtem el, jártam-e versenyekre
- Több, mint nyolc éve. Hogyan? Azt hiszem, apa elvitt egy bemutatóra, nekem meg nagyon megtetszett, és mivel kis koromban elég bajkeverő típus voltam, jót is tett – vontam vállat.
- A kis bajkeverő Taozi – nevetett Kyungsoo.
- Most, miért? Olyan voltam, mint a legtöbb korombeli. Állandóan panaszkodtak rám a tanárok, amitől anya haja állandóan az égnek állt – nevettem el magam. – Ha találkoznál vele, ezt ne mond el neki, jó?
- Ugyan – legyintett, aztán gonoszan elmosolyodott.
- Na, itt is volnánk – mutattam a szemben álló épültre, mire Kyungsoo megtorpant.
- Hűha. Ez egy komplett sportcentrum?
- Valami olyasmi – vontam vállat. – Bár, gőzöm nincs, milyen edzések vannak itt még, nem rég költöztünk át ide az edzésekkel.

Kyungsoo érdeklődve járta körbe az öltözőt, ahol egyelőre csak ketten voltunk. Általában ilyenkor én vagyok az első, mert a többiek messzebbről jártak ide. Fél szemmel őt figyeltem, ahogy megnézte a képeket, odalépett egy-két díszítéshez és alaposan megnézte őket.
- Én készen vagyok – egyenesedtem fel, ahogy végeztem az utolsó simításokkal.
- Oh, nincs ilyen wushu öltözéketek vagy mi? – kérdezte, miközben végig mért.
- Azt főleg a versenyekre szoktuk felvenni, vagy ha bemutató van – mondtam. – Ha akarod, beteheted a táskád a szekrényembe – intettem a fejemmel, az említett bútor felé.

Az edzés elég sokáig tartott, bár kivételesen idő előtt befejeztük és mehettünk a dolgunkra. A többiek a köszönés után rohantak az öltözőbe, ám én megvártam az apró srácot, aki lassú léptekkel indult meg az ajtó felé.
- Lenyűgöző volt – mondta hatalmas szemekkel, és nem tudtam, hogy az ámulattól ekkora, vagy tényleg mindig így bámult.
- Áh, ez most elég laza volt – intettem. – Menjünk – karoltam át a vállát, próbálva úgy, hogy közben ne ragadjon hozzám. Mire visszaértünk az öltözőbe, a többiek már rohantak kifelé, ezek szerint ma senki nem zuhanyozott – Oké, átöltözök és mehetünk.
-Nem akarsz lezuhanyozni? – kérdezte Kyungsoo, mire megszagolgattam magam. Annyira azért nem vagyok büdös… – Nem azért – nevette el magát. – Csak azt hittem, neked úgy kényelmesebb.
-Hát ha nem gond, hogy egy kicsit várnod kell rám – motyogtam, mire megrázta a fejét és helyet foglalt a szekrényem előtti padon. – Sietek – bólintottam, és a cuccaimat magamhoz véve robogtam a zuhany alá. Ledobáltam magamról mindent, a törölközöm meg a tusfürdőm bekészítettem, aztán én is beléptem a fülkébe. Oda se figyelve, hogy mit csinálok, nyitottam meg a csapot, mire nyakon csapott a jéghideg víz, én meg ijedtemben egy kisebbet ordítottam, aztán gyorsan a csap után kaptam, hogy átállítsam. Hát ez sem jött be, mert ekkor meg a tűzforró víz kezdte égetni a bőröm, mire jobb ötlet híján kiugrottam a zuhanyfülkéből egyenesen neki valakinek.
-Minden rendben? – kérdezte aggódva Kyungsoo, aztán távolabb lépett tőlem, és végigmért. És a szeme megakadt valamin. Mélyen elvörösödött és gyorsan hátat fordított nekem. Én meg gyorsan eltakartam a kisebbik énemet.

Oké, azt hiszem, ha ez nem volt gáz, akkor az sem volt, mikor kilencévesen az első csókom után úgy összefejeltem a lánnyal, hogy össze kellett varrni a száját szerencsétlennek. A zuhanyzást a kis „baleset” után gyorsan megejtettem, majd egy szál törölközővel a derekamon visszamentem a még mindig paradicsomszínű Kyungsoo-hoz. Gyorsan felöltöztem, majd indultunk haza. Az öltözőt bezártam, majd a recepció felé vettük az irányt, hogy leadhassuk a kulcsokat.
- Oh, Tao-yah – köszöntött a recepciós, kit már rég láttam.
- Jaejoong hyung – hajoltam meg felé.
- Ki a kis barátod? – pillantott Kyungsoo felé, aki csendben meghúzódott mellettem.
- Hyung, ő itt Do Kyungsoo. Kyungsoo, ő itt Kim Jaejoong hyung.
- Örvendek – hajolt meg a fiatalabb, amit az idősebb is viszonzott. Egy kicsit még elbeszélgettünk, ám rá kellett jönnöm, hogy már így is késésben vagyunk. Haza kísértem Kyungsoo-t, majd haza buszoztam. Egyre inkább Jaejoong hyung félreérthető pillantásai jártak a fejemben, amelyekkel állandóan Kyungsoo-ra próbálta terelni a figyelmem. Egyértelműen rájött. Csak tudnám mire.
Odahaza nem ültem le vacsorázni a szüleimmel, inkább felmentem a szobámba és a laptop elé ültem. Ahogy megnyitottam a böngészőt, ismét a társkereső oldal nyílt meg. Felsóhajtottam, megnéztem, hány idióta perverz írt, hányan próbáltak valami motelbe csalogatni. Aztán észre vettem, hogy egy új személy tévedt a profilomra. „SexyDancingMachine0114”, az a srác, akit tegnap néztem. Bár ez erős túlzás, hisz nagyjából semmilyen adat nem volt róla elérhető. Elgondolkodtam. Furcsa érzésem volt vele kapcsolatban. A honlap szerint online volt. Fejben végig futattam a lehetőségeim. De végül is, úgy sem ismer, szóval egy próbát megért…

Kai

Lassan vánszorgott el a nap. Tulajdonképpen nem volt rossz, szerettem a szerdát, mert nem volt sok óránk, hamar elszabadultunk a suliból, ráadásul szar óráim sem voltak. Suli után a haverok meghívtak a játékterembe, amit szívesen elfogadtam. Természetesen jó kis csapat összegyűlt, hiszen ritka volt az, mikor Yeol mindenkit meghívott valamire. Oké, mikor láttam, hogyan néz Dara-ra, tisztában voltam vele, hogy csak miatta hívott el mindenkit, mert menőnek akart tűnni. Valójában biztos voltam benne, hogy egy árva vas sem volt nála, vagy ha volt is, egy kólára alig elég, így már előre felkészítettem magam, hogy perkálhatok majd neki sunyiban, elbújva a mosdóban, nehogy valaki észrevegye a kis „afférunkat”. De azért az megnyugtatott, hogy mindig visszafizette, amint megkapta a heti zsebpénzét a szüleitől.

Ugyan gondolkodtam azon, hogy nem adok neki, mégis a legjobb barátom, szarban nem hagyhatom. Szerencséje van, hogy mindig van nálam valamennyi pénz, de mikor nem elég, ugyan ezt teszi Minhóval is. Nem először bosszankodtunk Channie ezen szokásán együtt. Kissé nevetséges, de hát, Minho megérti, a helyében ő is ezt tenné Sullival, csak neki nem volt ilyen nehéz dolga, ugyanis a kiscsaj odáig volt a magas srácért. Lerítt az arcáról, egyértelmű volt, Minho is látta, csak hát még egy kicsit húzta, mert élvezte nézni, hogy mennyire zavarba tudta hozni a lányt egyetlen mondatával vagy pillantásával.

De végtére, ahogy már a játékterem egyik csendesebb sarkában ültem, onnan figyelve a mindig vidám ChanYeolt, rájöttem, hogy akkor is odaadnám neki a pénzem, ha az az utolsó fillérjeim lennének. Hiszen ő is megtenné értem. Sok év barátság volt közöttünk, tudtuk, hogy számíthattunk egymásra. És bármennyire gáz is, örültem, hogy két ilyen barátom volt. , ezt nem osztanám meg velük soha, de biztos voltam benne, hogy tudták.

Gondolataimból az hozott vissza a valóságba, mikor valaki leült mellém. Érdeklődve figyeltem először a tűsarkú cipőbe bújtatott kecses lábakat, amik keresztbe feküdtek a balon. Sima, bársonyos kacsóit nem takarta el előlem semmi, és kedvem is lett volna végigsimítani a hófehér bőrön, de visszafogtam magam. Tovább figyeltem „zaklatómat”, akin alul csak egy farmerrövidnadrág volt, ami éppen csak takarta az olyan dolgokat, amiket nem kellett látnia senkinek. Kecses volt, gyönyörű, széles csípője volt, lapos hasa és pont tökéletes méretű mellei. A topnak köszönhetően az elég mély dekoltázst bámultam másodpercekig, majd tekintetem felsiklott a szépség arcáig.

Tökéletes volt. Mintha csak formából öntötték volna ki. Hosszú, barna, lágy hullámokban omló haj, nagy, mandulavágású szemek, kicsi, pisze orr, és dús, csókolni való, rózsaszín ajkak. Valóban nagyon gyönyörű volt a lány, és nem tagadom, rendesen felkeltette az érdeklődésem. Ennyit arról, hogy egy pasit akarok látni alattam… Amint végigmértem a szépséget, csábosan elmosolyodtam, ahogy csak én tudok.

- Hello - köszöntem neki végül, majd minden sármomat bevetve, közelebb ültem hozzá, máris magabiztosan karolva át a vállát. - Kai vagyok, és te, szépségem?

Mikor leültem arra a székre aznap délután, nem gondoltam volna, hogy én még aznap este megfektetem a csajt, akinek őszintén, a nevére sem emlékeztem. De nem volt fontos, hiszen ő is csak ezt akarta. Egy egy éjszakás kaland… Még szerencse, hogy Minhónál volt óvszer, különben bármennyire is feszült a gatyám, nem mentem volna fel vele a lakására. Ugyan mondta nekem, miután az aktus véget ért, én pedig rángattam magamra a ruhákat, hogy szívesen látna máskor is az ágyában. Csak sejtelmesen elmosolyodtam, majd egy szó nélkül magára hagytam.

A srácok persze nem haragudtak rám, Yeol azonnal megveregette a vállamat, mikor látta, hogy Minho átnyújtja nekem az óvszert. Végül estefelé értem haza. Anya is otthon volt, de nem sok kedvem volt vele beszélni, ő mégis erőlködött, így leültem vele a konyhába, és elkezdtünk vacsorázni, ő pedig közölte velem, hogy a főnökasszonya meghívta magukhoz vacsorázni, mi pedig elmegyünk. Ugyan ellenkeztem, de felesleges volt, inkább beletörődtem. Minden jól ment ezek után, míg meg nem látta a kiszívott nyakamat. Franc, el is felejtettem mondani a csajnak, hogy ne tegye, de hát, kit érdekelt akkor? Ezek után anyám teljesen le volt döbbenve, bár nem akadt ki. Szerintem nagyobb trauma volt neki, hogy a kisfia már nem szűz, ráadásul elég régen, mint az, hogy nem lett kész valami fontos dokumentummal, ami kellett holnapra a főnökasszonyának. Ha még azt is tudná, hogy biszex vagyok…

Végül nagy nehezen elengedett, én pedig azonnal a fürdőt céloztam be. Beálltam a zuhany alá, lemostam magamról a csaj illatát, megmostam a fogam, majd egy szál bokszerben léptem be a szobámba. Felléptem ismét arra a honlapra, megint kitöröltem egy csomó üzenetet, de a szemem ismét megakadt azon a bizonyos valaki adatlapján… Mégis miért érdekelt ennyire a személye? Online volt… Talán rá kellene írnom? Végül is, neten keresztül semmi nem történhet. Éppen, mikor elhatároztam magam, hogy írok neki, jött egy üzenetem. ABStyle0502-től… Ezt nem hiszem el.

Tao

Oké, Megőrültem. Ezt most már akár ki is lehet jelenteni. Ráírtam. RÁ. Már épp azon agyaltam, hogy inkább még a felhasználó fiókot is törlöm, amikor visszaírt. Kissé idegesen kezdtem bele. Amit szerintem egyből észre is vett, így hát a menthetőt még mentetettem azzal, hogy először csinálok ilyet. Azt mondta ő is, és hogy számára is furcsa. És ez valahogy megnyugtatott. Aztán fel sem tűnt, de beszélni kezdünk. Mindenféléről. Nem a szokványos srác volt, nem azzal, kezdte, hogy találkozni akar, meg hogy ráér. Ami őszintén tetszett. Eddig az összes srác tíz perc után már szobára vitt volna, ezért általában gyorsan leráztam őket valami buta kifogással. De ő nem ilyen volt. Ami határozottan tetszett…

Végül hajnalig beszélgettünk. Kellemes volt vele beszélgetni, mert tényleg nem olyan volt, mint a többi. Okos, értelmes srác, aki nagyjából egyidős lehetett velem. Ám a varázsnak is vége szakadt, amikor majdnem három órakor rápillantottam az órámra, és rájöttem, hogy másnap még iskola, én pedig semmit nem tanultam. Elköszöntem, bár semmi kedvem nem volt, és csak remélni mertem, hogy még tudunk majd beszélni.

A hajnalig tartó beszélgetésnek végül az lett a vége, hogy reggel a szokásosnál is sötétebb karikákkal másztam le a konyhába. Persze anyára a frászt hoztam, aki már rohant volna orvosért, mire azt hazudtam – félig-meddig, – hogy csak rosszul aludtam, mert Jongin előző nap megint felidegesített. Jut eszembe az a barom… hétfő óta nagyon furcsa. Vajon, mi ütött belé? Bár igazából örülném kéne, végre nem piszkál, azaz nem kerülök bajba és nem hívja a diri a szüleimet. Aztán eszembe jutott Kyungsoo, meg a tegnapi vörös arca…. és valahogy máris jobb kedvem lett. Talán ma délután megint rá ér. Végül anya zökkentett ki a gondolataim közül, azzal, hogy ma is ráér, szóval, ha gondolom, eldob a suliba. Felrohantam a cuccomért, majd a tabletem is magamhoz vettem. Reménykedtem, hogy a tegnap esti srác írt. Jó volt végre valaki olyannal beszélni, akit nem csak a külső érdekelt. Aki… szöges ellentéte volt Kim Baromarc Jongin-nak. Éppen ez az! A világon nem csak Jongin féle barmok éltek.

Ismételten én lettem az első, így amíg vártam, hogy Kyungsoo megérkezzen, felnéztem a társkeresőre. Az utolsó üzenetem még mindig az volt, amit este írt. Egy kicsit elgondolkoztam, hogy nem lenne túl tolakodó, ha máris ráírnék? Igen, talán az volna a legjobb, ha ezúttal én várnék arra, hogy ő írjon. Elmosolyodtam, majd felkaptam a fejem az ajtónyílás hangjára. Bezártam a böngészőt, majd a tabletem lezárva a táskámba süllyesztettem a kis kütyüt és a mellém telepedő Kyungsoo-ra mosolyogtam.
-Megint jó kedved van – mondta. – Történt valami?
Megcsóváltam a fejem és végigpásztáztam az arcát. – Ma délután ráérsz?
Ameddig az új üzenetre várok, miért ne érezhetném jól magam?

Kai

Furcsa módon nagyon jól elbeszélgettem az idegen sráccal. Valójában nagyon rendesnek tűnt, és az kicsit megnyugtatott, mikor elárulta, hogy most csinál először ilyet, azért ideges. Aztán mikor megírtam neki, hogy nekem is az első alkalom, úgy tűnik, megnyugodott, mert utána tényleg jól elbeszélgettünk. Nem volt tolakodó, nem kérdezte a nevemet, hogy hány éves vagyok, vagy merre lakok. Nem kért képet, azzal sem törődött, hogy vajon hogy nézhetek ki. Ez pedig tetszett, annak ellenére, hogy szerintem a külső sok mindent befolyásol.

Fel sem tűnt, hogy milyen sokáig beszéltünk, valójában mindenféle dolgokról. Biztos voltam benne, hogy egy korombéli srác lehetett. Egészen megkedveltem, biztosan jó fej, bár ilyet azért elég furcsa volt mondani, hiszen mégis csak akkor beszélgettünk először. Kissé csalódott voltam, mikor elköszönt, de megértettem, hiszen tényleg hajnal volt már. Nekem is aludnom kellett volna, ami azután, hogy elköszönt, szinte azonnal ment.

Másnap alig tudtam felébredni, olyan kómás voltam. Yeol és Minho persze egyből azzal jöttek, hogy a csajszi fárasztott le ennyire, mert nagyon jó kedvem volt, attól függetlenül, hogy egy zombi szintjén álltam. Valójában nem tagadtam, de nem is erősítettem meg, hogy most a kis kalandom miatt vagyok ilyen feldobott. De nagyon reméltem, hogy még fogunk beszélgetni a sráccal, mert tényleg nagyon rendesnek tűnt. Valaki olyannak, aki tényleg nem azért regisztrált fel az oldalra, hogy szexpartnert keressen, hanem azért, hogy párt találjon. Bíztam ebben, mindennél jobban.

Ugyan nem volt sok időm az óra kezdetéig, mégsem bírtam megállni, hogy ne vegyem elő a telómat, és ne nézzek fel az oldalra, vigyázva, nehogy Yeol észrevegye, mit csinálok, bár elmélyülten csevegett Minhóval. Természetesen a csajokról… Gondolkodtam azon, hogy vajon ráírjak-e, de lehet, suliban van ő is és zavarnám. Végül erőt vettem magamon, majd ezúttal én írtam rá, de nem számítottam arra, hogy szinte percek múlva érkezik is a válasz. Nem tehettem róla, idiótán vigyorogni kezdtem, ami már barátaimnak is feltűnt, de azt kamuztam, hogy a tegnapi csajjal beszélek. Elhitték.

Pedig ha tudnák…

Tao

Épp Kyungsoo-val beszélgettem, amikor a táskámban valami pityegni kezdett. Először kicsit megijedtem, hogy mégis mi a franc lehet az, de hamar rá kellett jönnöm, hogy csak üzenetem érkezett. Már épp toltam vissza a táska mélyére a kis kütyüt, amikor ráébredtem arra, hogy ez mit is jelent. Rám írt? Ilyenkor? Izgatottan kaptam elő ezúttal a telefonom, mert nem akartam, hogy túl szemet szúró legyen a tablet kijelzőjén az oldal. Tényleg rám írt. Én. OH! Mit csináljak? Oké, te barom… először is válaszolj. Bepötyögtem a válaszom, átolvastam és elküldtem. Az órámra pillantottam, ami szerint mindjárt csöngő, így a telefonomat a helyére csúsztattam és ismét Kyungsoo felé fordultam. Nem vártam választ így gyorsan kipakoltam a cuccomat, miközben Kyungsoo arról mesélt, hogy kedvet kapott a sportoláshoz. Elvigyorodtam, szinte lehetetlennek tűnt, hogy a kis törpét el tudjam képzelni, amint épp sportolt. Lelki szemeim előtt megjelent egy kép, amint egy kosárpalánk előtt áll és próbálja bedobni a labdát. A gondolattól hangosan felnevettem, mire többen is értetlenül bámultak rám. Amikor megosztottam Kyungsoo-val, hogy mi jutott eszembe, egyszerűen csak a vállamat kezdte csapkodni, hogy-hogy lehettem ilyen szemét.

Az hiszem, még soha nem telt el olyan gyorsan órám, mint az. Egész végig Vele beszéltem, és bár nem sokat tudtam meg róla, az biztos volt, hogy ő is gimnazista. Alig bírtam ki, néha hangos nevetés nélkül, mert minden féle hülyeségeket írt. Kyungsoo pedig csak érdeklődve pislogott rám, és nem érette, hogy mi bajom van.

Aztán az első szünetben lelohadt a mosoly az arcomról amint megláttam Jongint. Furcsa volt, mert a barátai sehol nem voltak, és úgy tűnt, szokatlanul jó kedve volt. Még akkor sem vett észre, amikor elsétáltam mellette. Ő szüntelenül csak a mobiljára bámult. Kezdtem gyanakodni, hogy vajon ennek meg mi baja lett.

A tanítás gyorsan elment, így délután Kyungsoo-val beültünk egy kávézóba és kivételesen tanulással töltöttük a napot. Aztán felhozta, hogy milyen rég volt moziban és hogy mostanában egy csomó jó film van, de egyedül meg nem igazán van kedve.
-Nincs kedved eljönni velem? – kérdezte, és felpillantott a füzetéből. Bólintottam, hogy nincs kivetésem ellene. – Remek, holnap este ráérsz?
Elmosolyodtam és már épp rábólintottam volna, hogy mehetünk, amikor eszembe jutott anyám vacsorája. – A holnap este nem jó – nyögtem.
-Oh, rendben – motyogta csalódottan.
-Ne érts félre – mosolyodtam el. – Csak anya meghívta az asszisztensét hozzánk, és megígértette velem, hogy én is otthon leszek. A nőnek van egy fia, és hogy ne egyedül üljön ott nálunk – sóhajtottam.
-Értem. Akkor valamikor hétvégén? – mosolyodott végül ő is el.
-Ráérek – mondtam. – De holnap eljöhetnél megint az edzésre, ha már olyan nagy sportember akarsz lenni – kezdtem el cukkolni, mire csak a bordáim közé nyomta az ujjait, amire egy hatalmasat nyögtem. A fél kávéház minket nézet, én meg nem győztem elnézést kérni. Do Kyungsoo, ezért még megfizetsz…

Miután délután letudtam az összes tanulni valót, izgatottan ültem a laptop elé, hogy megnézzem, kaptam-e új üzenetet. Elmosolyodtam, amikor észrevettem, hogy a délután – pont amikor Kyungsoo-val voltam – írt, és gyorsan elnézést kérve írtam vissza neki. Nem volt online, ezért gondoltam, ameddig várok, egy kicsit böngészek a neten. A fülembe nyomtam a fülesem és zenét hallgatva kezdtem átnézni az e-mailjeim és válaszolgatni azokra. Amikor bő félórával később a gép pityegni kezdett, izgatottan kapcsoltam vissza a megfelelő oldalra, hogy megnézem, mit írt.