2014. október 13., hétfő

8. fejezet



Tao

Amikor megszakította a csókot kissé csalódott voltam, ám a merevedésemen ténykedő keze hamar elfeledtette velem csalódottságom okát. A nyögéseimet próbáltam visszafogni, ha már nem volt mivel a hangom tompítani, de így sem sikerült teljes mértékben elfojtanom a kikívánkozó hangokat.

Szabad kezével a nyakamra tért, majd határozottan maga felé fordította a fejem. Ahogy tekintetünk összefonódott úgy éreztem, menten elmegyek és már épp azon voltam, hogy ismét a szájára hajolok, mikor megszólalt. Igen, én is éreztem, hogy mindjárt itt a vég. De nem tehetek róla... Először Kyungsoo izgatott fel, ám sajnos Jaejoong hyung megjelenése miatt nem történt semmi. Most meg itt volt Jongin, aki csak tovább ingerelt. Férfiasságom már fájdalmasan feszült és már szinte éreztem a gyönyörkapuját, amikor hirtelen Jongin leállt, majd kezét kihúzta a nadrágomból, belőlem meg feltört egy feszült sóhaj. Kezét ismét csípője váltott fel, majd mindkét kezét a fenekemre vezette, végül pedig lábaimat a dereka köré fonta. Éreztem, hogy ő is épp oly kemény, mint én. Hogy már alig bírja visszafogni magát. Ahogy éhesen ajkaimra tapadt, meztelen felsőtestünk összesimult, ami jóleső érzéssel töltött el, miközben ugyanolyan szenvedéllyel martuk továbbra is egymás ajkait. A dominanciáért vívott csatát végül ő nyerte meg – vagy én adtam fel – leejtettem az állam, hogy nyelve kényelmesen átcsúszhasson az én számba. Borzasztóan jól csókolt, ami arra sarkalt, hogy még többet akarjak belőle, így egyik kezemmel a hajába túrtam, még a másikkal a hátát kezdtem karmolászni.

Aztán az ajkaimra suttogott, én pedig már nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Akartam. Mindennél jobban. Érezni akartam, ahogy mozog bennem. Ahogy az élvezettől megremeg. Hallani akartam a hangját, amikor végül az én nevemet nyögi. Látni akartam, ahogy az orgazmust követően csak fekszik az ágyamon és piheg. Hihetetlenül vágytam rá. Ám ez az érzés egyaránt meg is rémített. Mi lesz ezután? Visszatérünk a régi kerékvágáshoz, amikor öltük egymást, és úgy teszünk mintha ez az este meg sem történt volna? Pedig határozottan megtörtént. A bizonyíték pedig a nyakamon lévő folt – többek között. Ahogy ismét a nyakamra hajolt, készségesen emeltem fel fejem, hogy biztosítsam Jongin számára a szabad hozzáférést. Minden egyes mozzanatánál élvezettel nyögtem fel és kezdtem úgy érezni, hogy a végén már ettől is elmegyek. Ám Jongin egész másként gondolta, mert hirtelen legördült rólam, aztán engem rántott magára.

Újra megcsókolt, mire lehunytam a szemeim és csak a testemre kúszó karjaira tudtam koncentrálni. Majd elkezdett lefelé tolni, nyilván most kívánta az ellenszolgáltatást az iméntiekért. Ajkába harapva közölte velem, hogy most én jövök, míg én fölötte támaszkodva figyeltem őt. Kissé lejjebb ereszkedve kezdtem az öve kicsatolásához, majd a nadrágját vettem kezelésbe. A zavaró ruhadarabokat lehúztam, majd szó szerint farkasszemet néztem Jongin meredező farkával. Fejét hátrahajtotta, ami kissé zavart, így belső combjába martam csak hogy arra ösztökéljen, hogy rám nézzen. Amikor felemelte a fejét, sunyin elmosolyodtam, majd férfiasságához hajoltam, ám mielőtt bármit tettem volna csupán óvatosan ráleheltem, mire Jongin ismét az ágyra nyomta a fejét.

Mosolyom szélesedett, majd fél kézzel marokra fogtam és lassan húzogatni kezdtem a bőrt. Nem akartam sietni, hiszen ha neki szabad szórakozni, nekem miért ne lehetne? Mikor kezdett türelmetlenné válni a csípőjét elkezdte a kezem tempójára mozgatni. Nem foglalkozva saját merevedésemmel hajoltam közel az övéhez, majd nyelvemet kidugva először csak a makkja körül köröztem párat. Utána kezemmel elengedve nyaltam végig teljes hosszán, mire fejét hátravetette és csípőjét feljebb nyomta. Ismét markomba vettem, majd a tetejét bekapva kezdtem újra mozgatni kezemet is. Halkan nyögdécselt, amitől amúgy sem lankadatlan tagom még inkább feszíteni kezd, szinte már fájdalmasan áhítozva a kielégülést.

Jongin hirtelen felült, amitől kissé meglepődtem, hisz így szexi kockás hasával néztem farkas szemet, ám ő ezzel mit sem törődve kapta el csuklómat és rántott vissza magára, majd dőlt végig az ágyon. Egyik kezét ismét a nadrágomba süllyesztette, míg a másikkal a hajamba túrt miközben vadul csókolt. Én sem tétlenkedek tovább, egyik kezemen támaszkodva nyúltam le meredező tagjához, majd újra köré fontam ujjaimat. Ezt a testhelyzetet persze nem sokáig bírom tartani, így óvatosan melléfeküdtem, mire ő is készségesen fordult az oldalára, hogy a csókunkat meg nem szakítva folytassuk kezeink munkáját. Mikor megéreztem teste remegését, kezem tempóján gyorsítottam és ajkába haraptam, mire belenyögött a csókba majd egy hangos morranással elélvezett. Pihegve dőlt ki az ágyon, kezével elengedve engem, mire halkan felsóhajtottam. Ott feküdtünk ketten az ágyon, félig Jongin élvezetében, a plafont bámulva miközben a nadrágom továbbra is feszített, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy most mi lesz. Lehunytam szemeim, majd egyik kezem a homlokomra szorítottam, így pihegtem és próbáltam lenyugtatni magam. Az ágy egyszer csak megmoccant, jelezve, hogy Jongin felkelt, mire felemeltem a kezem és hatalmasat nyeltem. Épp egy zsebkendővel tisztogatta magát, majd felhúzta a nadrágját. Összeszorítottam szemeim. Végül is... mire számítottam? Arra, hogy majd itt marad velem, kettesben? Szép is lett volna. Ő megkapta amit akart, így már nem volt oka maradni. Fülemet hegyeztem, hogy halljam, amint kimegy, ám nem hallottam az ajtó nyitódás hangját, így kinyitottam a szemeimet, mire ott állt ő és engem bámult. Attól a nézéstől zavarba jöttem. Most mit bámul ennyire? Aztán feltűnt, hogy az én nadrágom továbbra is feszült, eléggé kihangsúlyozva az alatta lapuló merevedésem. Jongin csak elmosolyodott, majd az ágyra visszaülve mellém dőlt és ismét egy csókba vont, mire kissé meglepődve egyik kezemet az arcára simítottam és jólesően felsóhajtottam. Egy kézzel a nadrágomba nyúlt, majd rámarkolt férfiasságomra, én pedig a csókot megszakítva a nyakhajlatába temettem arcom.

Azt hiszem, olyan elsöprő orgazmusom még soha nem volt, mint amilyet Kim Jongin okozott. Elfelejtettem mindenkit, mindent. Csupán Ő és a merevedésemen dolgozó keze maradtak a gondolataim között.

Miután összeszedtük magunkat elindultunk lefelé, ám amint kiléptünk a szobám ajtaján Jongin megjegyezte, hogy micsoda gyönyörűséges folt van a nyakamon. Elkerekedett szemekkel bámultam rá, és kezemet egyből a nyakamra szorítottam, hogy utána a fürdőbe loholjak, ahol anya sminkes cuccai között kezdtem turkálni. Megtalálva az első alapozót a tükörhöz léptem és neki láttam a folt eltávolításához – vagyis csak az eltűntetéséhez. Ahogy tekintetem egy pillanatra eltévedt a nyakamról, megláttam a tükrön keresztül Jongin-t, az ajtófélfának támaszkodva miközben engem bámult. Jobban mondva a fenekemet, majd észre véve, hogy őt nézem közelebb sétált, és a hátam mögött állt meg.
-Miért akarod eltakarni? – hajolt a fülemhez és úgy suttogta a szavakat, hogy ajkai a fülemet érintsék – Szerintem marha szexi – mosolyodott el féloldalasan, majd egyik kezét a fenekemre csúsztatta. Végem van – gondoltam és nyeltem egy hatalmasat. Totálisan végem.


Kai

Mikor az övemet kezdte bontogatni, erőtlenül feküdtem végig az ágyon, hagytam, hadd tegye, amit szeretne. Túl sok lett volna, ha még néztem is volna, idő előtt elélveznék, pedig még szinte hozzám sem ért. Ám ekkor ő belső combomba markolt, ami nem volt valami kellemes, most mégis túl izgató, így azonnal felemelkedtem, majd lenéztem rá. A kis dög, sunyin elmosolyodott, majd lassan rálehelt a makkomra. Elnyomtam magamban egy káromkodást, aztán ismét csak kiterültem az ágyon. Éppen elég volt egyszer látnom, ahogy ajkai majdnem súrolták merevedésemet, nem akartam többször, mert túlságosan is tetszett. Pár pillanattal később végre marokra fogta amúgy is kőkemény merevedésem, majd húzogatni kezdte a bőrt, én pedig azt hittem, menten meghalok. Miért ennyire jó? Miért élvezem sokkal jobban, mint mikor csajok csinálták nekem? Bár, mindig azt hallottam, hogy a melegek sokkal jobbak, hiszen ők magukon tapasztalták, mi a kellemes, és mi nem, így nyilván, Tao is tudta. De, basszus, ennyire jól?!

Kissé türelmetlenné váltam, mikor még mindig csak kezét használta, így csípőmet folyamatosan lökni kezdtem felfelé, a ritmusra, amit diktált. Rohadtul élveztem. Aztán végre megéreztem makkomon a nyelvét, amin körözött párszor. Erősen ajkaimba haraptam, hogy ne nyögjek fel az élvezettől, hiszen nem én vagyok az, akinek hangosan kell nyögnie. Ám amint ezt végiggondoltam, a kis dög végignyalt teljes hosszomon, amit már nem bírtam ki hang nélkül, fejemet hátra vetve engedtem ki egy elégedett nyögést, miközben csípőmet akaratlanul is fellöktem. Ezek után ismét marokra fogta, így mozgatta továbbra is a kezét, a nyelvével pedig makkomat nyalogatta, Fájdalmasan édes volt, éreztem, hogy mindjárt elmegyek, de nem így akartam, hogy vége legyen.

Hirtelen felültem, amin ő meglepődött kissé, de nem nagyon érdekelt, farkamat fogó kezét, csuklójánál elkaptam, majd magamra rántottam, így dőltem vissza az ágyra, magamra húzva őt is. Egyik kezemet ismét elsüllyesztettem nadrágjában, miközben a másikkal hajába túrtam, így vontam bele egy vad csókba. Szerencsére ő sem tétlenkedett, kettőnk közé nyúlt, majd tovább folytatta, amit elkezdett, de gondoltam, hogy nem valami kényelmes, így ő azonnal az oldalára fordult, én pedig követtem, miközben nem szakítottam meg a csókunkat. Közben mind a ketten folytattuk a kézimunkát, de nekem már tényleg nem kellett sok. Éreztem, hogy a testem megremegett, Tao ezt nyilván megérezte, mert gyorsított a keze tempóján, és egyszerűen az ajkamba harapott. Belenyögtem a csókba, mert nem volt kellemes, de az ezt követő orgazmusom elfelejtette velem a fájdalmat. Tökéletes volt... Vagyis, pont ez az, hogy nem volt tökéletes, mégis az volt életem legjobb orgazmusa. Sok csajjal voltam már, de soha nem voltam még ilyen kemény, mint most, és soha nem tudtak ennyire felizgatni, mint ő, sőt, ilyen gyorsan sem tudtak kielégíteni.

Végül pihegve terültem ki az ágyon, a gyönyör utóhatásaként kissé remegve. Nem sokáig voltam ebben a pozícióban, főleg, hogy a saját ondómban feküdtem, felálltam, majd előtúrtam egy zsepit a zsebemből, azzal tisztogattam le magam, majd miután végeztem, felhúztam a nadrágom. Tao felé pillantottam, aki továbbra is a saját ágyán feküdt, még mindig álló farokkal, ami túl izgató volt ahhoz, hogy csak úgy itt hagyjam, pedig ez volt a tervem. De annyira nem vagyok görény, hogy ha ő már kielégített engem, én ne adjam neki vissza ezt a szívességet. Oké, nem csak azért, egyszerűen látni akartam a kéjben fürdő arcát, elhomályosult tekintetét, amikor megfeszül majd a karjaim között. Egyszerűen érezni akartam a markomban lüktetni... Ahogy észrevettem, hogy ő is engem figyel, elmosolyodtam, majd visszafeküdtem az ágyra, és egy kissé gyengédebb csókba vontam, mire egyik kezét arcomra simította, és jólesően felsóhajtott. Másik kezével ismét a nadrágjába nyúltam, majd elkezdtem mozgatni a kezem, egy gyors tempót diktálva. Ő erre megszakította a csókot, fejét pedig a nyakamba temette. Nem is kellett sok idő, éreztem... Azokat a dolgokat, amiket akartam, megtapasztaltam, és hihetetlen jó érzéssel töltött el, hogy megvalósíthattam. Abban a pillanatban csak rá koncentráltam, csak az volt a fontos, hogy neki jó legyen. Más nem érdekelt, jól esett a tudat, hogy én okoztam neki örömet.

Amikor végre összekapartuk magunkat annyira, hogy fel bírjunk kelni, indultunk lefelé, ám megláttam, hogy a kiszívott nyaka elég feltűnő, amit meg is jegyeztem neki. Több sem kellett, már rohant is a fürdőbe, hogy gondolom az anyukája sminkes holmijai között találjon alapozót. Az ajtóból figyeltem a ténykedését, kényelmesen nekidőlve. Tekintetem végigsiklott alakján, és természetesen megállapodott a fenekén. A fekete, feszülős gatya, szépen kiemelte formás kis gömbjeit. Miért nem fedeztem még fel, hogy dugnivaló hátsója van ennek a kis bestiának? Aztán mikor tekintetünk találkozott a tükörben, mögé léptem, majd a fülébe suttogtam, hogy szerintem nagyon szexi az a kis folt a nyakán. Féloldalasan elmosolyodtam, majd nem bírtam ki, hogy ne markoljak bele a fenekébe, holott a szobában már taperoltam, ez most mégis más.

Ahogy hallottam, hogy nyelt egyet, és még a szemeit is behunyta megadóan, nem bírtam ki, hogy ne vigyorodjak el. Ahogy így álltunk a tükör előtt, megfigyeltem magunkat, miközben leheletemmel cirógattam érzékeny nyakát, egyik kezemet a csípőjére vezettem, míg a másikkal továbbra is a fenekét masszíroztam. Jó páros lennénk együtt, összeillenénk. Még ha abszurdnak is tűnt, tisztában voltam vele, hogy nem véletlenül műveltük azt, amit. Látszólag mind a ketten vonzódunk a másikhoz, bármennyire is lehetetlen. De ahogy figyeltem a tükörből, fejét a vállamra ejtette, egyik kezével megfogta a csípőjét tartó kezem, míg a másikat a tarkómra vezette, így húzott az ajkaihoz. Vadul kaptam ajkai után, egyszerűen túl csábító volt ahhoz, hogy ne tegyem meg. De mivel elég kényelmetlen volt így, elváltam tőle, de csak addig, míg megfordítottam karjaimban, majd ismét hevesen kaptam ajkai után. Nem bírtam magammal, azonnal a mosógép felé kezdtem tolni, majd amint nekiütközött, combjai alá nyúltam, majd felpakoltam rá, ő pedig azonnal csípőm köré kulcsolta a lábait. Elváltam az ajkaitól, majd a szemébe néztem.

- Legszívesebben most azonnal megdu-
- Tao! - kiabált ISMÉT Huang mama, félbevágva mondatomat, mire mind a ketten megdermedtünk, ahogy voltunk. - Kész a vacsora, gyertek enni!
- Megyünk, anya! - kiabált vissza Tao.
- Hm, még szerencse, hogy ezúttal nem jött fel... - vigyorodtam el perverzen, majd ismét ajkaira hajoltam.


Ha nem állít le, komolyan megdugom. Esküszöm.

Tao

Ahogy mögöttem állt forró lehelete súrolta a nyakam, majd szabad kezét a csípőmre vezette, míg a másikkal a fenekem taperolását folytatta. Hogy válthat ki belőlem ilyen érzéseket? Miért nem bírom megállni? Miért kísért? Miközben agyamban száz meg ezer ezekhez hasonló gondolat cikázott keresztül, fejemet a vállára ejtettem. Egyik kezem a csípőmet markoló kezére vezettem, míg a másikat tarkójára, hogy ajkaimra húzhassam. Szinte kérnem sem kellett és vadul kapott ajkaim után. Tetszett a hevessége és hogy úgy tűnt cseppet sem tud ellenállni nekem. Aztán elvált tőlem, majd megfordított, hogy utána újra számnak essen. Kissé meglepődtem, amikor fogta magát és tolni kezdett, míg végül a mosógépnek csapódtam, amire gondolkodás nélkül felemelt, én pedig lábaimmal átöleltem csípőjét, hogy még közelebb legyen hozzám. Elválva ajkaimtól, szemeimbe nézett majd beszélni kezdett.
- Legszívesebben most azonnal megdu- mondta, ám anyám hangja félbeszakította mondatát. Mindketten ledermedtünk, úgy néztünk egymásra. Anya csak annyit közölt, hogy menjünk le enni, mert kész a vacsora, mire halkan felsóhajtottam. Legalább nem jött fel.
- Megyünk, anya! - kiabáltam vissza. És már épp eltoltam volna Jongint, amikor újra megszólalt.
- Hm, még szerencse, hogy ezúttal nem jött fel... - vigyorodott el perverzen, majd ismét ajkaimra hajolt. Én pedig készségesen hagytam magam, holott tudtam, hogy nem szabadna. Meg fogom bánni. Mert... mit várok tőle? Jongin egy nőcsábász. Mellesleg már milliószor a szemembe mondta, hogy gyűlöl. Ez... nem helyes. Ajkaim ostromlását feladva újra a nyakamra hajolt, mire én akaratlanul is hajába csúsztattam ujjaim. Többet akartam. Vágytam rá. De iszonyatosan megijedtem.


-Anyám bármelyik pillanatban feljöhet – nyögtem, ahogy megéreztem a nyakamra sikló nyelvét – Jongin – óvatosan a nyakamba harapott, mire felnyögtem és hátra vetettem a fejemet.
-Jöjjön csak – csókolt meg, és a fenekembe markolt. Nyelvemet végigfuttattam alsó ajkán, mire leejtette az állát, bebocsátást adva nekem. Felbátorodva csúsztattam a nyelvem szájába és mikor izmaink találkoztak, a gyomrom dió nagyságúvá zsugorodott.


Végül csak lejutottunk, bár épp amikor leléptünk a lépcsőről láttam anyát felbukkanni a konyhából. Őszintén nagyon megkönnyebbültem, hiszen nem kapott rajta minket. Ami persze elég kellemetlen lett volna, főleg a magyarázkodás. De nyilván arra is rájött volna, hogy igenis ismerjük egymást. Rámosolyogtam anyára, majd Jonginnal a nyomomban az ebédlőbe siettem, hogy végre helyett foglalhassunk. Apám már az asztalfőnél ült, jobb oldalán anya, míg a balon Jongin anyukája, így én leültem anya mellé és az étkészletemnek szenteltem a figyelmemet. Alig vártam, hogy a szobámba zárkózhassak és hogy valakinek mesélhessek. Egyszerűen nem bírtam magamban tartani.

Kai

Hevesen csókoltam az ajkait, amit ő készségesen tűrt. Mohón ízlelgettem ajkait, amit az elmúlt bő fél órában rengetegszer megtettem, mégsem volt belőle elég. Egyszerűen túl édes és finom volt ahhoz, hogy valaha is elég legyen belőle. Végül, mikor nem volt több levegőm, ajkaimat a nyakára tapasztottam, majd csókolgatni kezdtem, mire ő hajamba túrt. Miután elhebegte nekem, hogy az anyja bármikor rajtakaphat minket, csak végignyaltam a nyakán, hogy elfeledtessem vele ezt a problémát, és csak rám koncentráljon. Felsóhajtott az élvezettől, aztán a nevemen szólított, ami ilyen állapotba rohadt izgató volt, így nem bírtam ki, bele is haraptam az érzékeny bőrbe. Erre aztán ő hátravetette a fejét, és hangosan felnyögött.

Miután szóvá tettem, hogy nem nagyon tud érdekelni jelen pillanatban az anyja - nyilván más szavakkal -, ismét az ajkaira hajoltam, majd a fenekébe markoltam, és teljesen magamhoz húztam. Erre mintha ő felbátorodott volna, átcsúsztatta nyelvét a számba, én pedig engedtem neki, hogy most az egyszer ő irányítsa a csókot. Miután már nem bírtuk levegővel, elváltam tőle, majd pár pillanatig a szemébe néztem, de végül leállítottam magam. Én sem akartam lebukni, a legkevésbé sem, így mielőtt még ismét megcsókoltam volna, gyorsan leemeltem a mosógépről, majd a tükör elé léptem. Megigazítottam kócos, barna hajamat, majd kezet mostam. Megvártam, míg Tao is összeszedi magát, végül egy szó nélkül indultunk lefelé.

Pont jókor, ugyanis az anyukája indult volna, gondolom, hogy ismét szóljon nekünk. Beléptem az ebédlőbe, majd leültem anya mellé, szemben Tao-val. Elfojtottam egy vigyort, ahogy a zavart arcát bámultam, bár nem tagadom, én is féltem, hogy mégis mi lesz ezek után. Baromira élveztem azt, amit a szobájában műveltünk. Sokszor szerettem volna újra átélni, de nem voltam benne biztos, hogy erre a panda is vevő lenne, hiszen elvégre utáljuk egymást és ősellenségek vagyunk. Ezt nem lehet egy kis hancúr miatt elfelejteni. Márpedig én biztos nem fogok nála kezdeményezni... Az nem én lennék. Bármennyire is szerettem volna, hogy az enyém legyen, hogy minden egyes nap halljam élvezettel teli nyögéseit, hogy könyörögjön nekem, hogy érjek hozzá... Tudtam, hogy a lehetetlen után vágyakozom.

Így végül sokkal komorabban kezdtem neki a vacsorámnak. Egész idő alatt egy szót sem szóltam, Tao is csak akkor, mikor néha megkérte az anyukája, hogy segítsen neki behozni valamit. És én akkor nem bámultam a fenekét. Egyáltalán nem. Persze, nem is Kim JongIn lennék, ha nem így lett volna. Csak beharapott ajkakkal figyeltem őt, ahogy elsétált, majd percekkel később vissza, a következő fogással a kezében. Tovább ettünk, a felnőttek jól elbeszélgettek egymással, Tao anyukája jól kijött anyával, mintha barátnők lettek volna, attól függetlenül, hogy főnök-alkalmazott viszonyban voltak. Nagyban elmerültem gondolataim között, mikor Mr. Huang egy olyan kérdést tett fel, amire azt sem tudtam, mit kellene válaszoljak.

- Mondjátok csak, fiúk, jól összebarátkoztatok? - nézett ránk felváltva

Azonnal Tao felé kaptam a fejem, miközben gondolatban már nevettem a helyzeten. Nos, a farkával, minden esetre, jól összebarátkoztam, és szeretném is vele tartani a kapcsolatot... De hogy mi a helyzet vele, azt komolyan nem tudtam volna megmondani. Csak bámultam Tao szemeibe, kicsit talán segélykérően nézve rá, hogy mondjon már valamit, mert ez így elég gáz. Bár, már az egész helyzet az volt, és már előre tudtam, hogy amint innen hazajutok, mesélnem kell erről valakinek, nem bírtam magamban tartani.

6 megjegyzés:

  1. O hogy az a jó élet te tudod hogy kell forró helyzetett terem tenni. Erre vártam már mióta. Kiváncsian várom azt is hogy melyikúk fog a sex terén kezdeményezni Jogin vagy Tao?

    VálaszTörlés
  2. Aaaah, uristen, ez a resz nagyon gyilkolt. En arra leszek kivancsi, hogy mikor fogjak megtudni, hogy egymasnak irogatnak, es a reakcioikra is nagyon kivancsi vagyok de az ezzel es az elozo ket fejezettel teljesen kicsinaltal. Imadom, es alig varom a kovetkezot. ♥♥

    VálaszTörlés
  3. o_O Meghaltam olvasàs közben és most a szellemem nem képes szavakba önteni a gondolataim. :O Rendesen melegem lett ettől a rèsztől, most meg ràz a hideg. :-P
    Vicces, ahogy mindketten tervezik, hogy elmesélik annak a bizonyos valakinek az élményeiket. :-) Jaj, nem akarom, hogy vége legyen *tudom, h mostanàban nem lesz vége*.
    Ugye nem kell majd megint ilyen sokat várni az új részre? Alig bírtam magammal. :-D Imádom <3

    VálaszTörlés
  4. OMFG *-*
    El sem hiszem hogy megtették.. Imádtam <3
    Gyilkos rész volt, ahogy az előző 2 is :)
    Nagyon-nagyon köszönöm!!
    Siess a kövivel, mert nagyon várooom:)

    VálaszTörlés
  5. Jaj tuti lesz itt valami a meselos dologrol... Szoval megint a kis alarcuk moge bujnak es ugy kommunikalnak. Hat en befogok halni mikor ez kiderul... Hogy mindvegig egymast kedveltek (szerettek) csak keptelenek a valos eneikkel ilyeneket mondani, mivel osellensegek. Tudom hogy azt mondtam hosszut irok de megint telorol olvastam es hajnalban szoval megint nem tudok. Xd
    Amugy nagyon tetszik Tao karaktere es tovabbra is remelem hogy nem lesz olyan "puhany" karakter mert nekem egyertelmuen bejon ez a vad es iranyitoa Tao.
    Jongin meg tipikus kocsog Jongin. Xd

    Na ugyesek legyetek a tovabbiakban is es koszi ezt a reszt nektek. *-*

    Kiri

    VálaszTörlés
  6. Whuuuu imádtam, ez let a kedvenc részem. Annyira jól meg volt írva...hát izé...minden :D
    Nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak majd mesélni egymásnak a neten.... tuti sokat fogok röhögni raja. Nagyon jó volt, Siessetek a kövivel :)

    VálaszTörlés