3. fejezet

Kai

Miután hazaértem, nem nagyon volt dolgom. Szerencsére hétfőnként nem volt táncórám, mert ha lett volna, kénytelen lettem volna mindig ellógni. Imádtam táncolni, tehetségem is volt hozzá bőven, de a hétfő az hétfő, nagy Úr. Tényleg gyűlöltem, aminek talán apámhoz volt köze. De mindegy, nem akartam erre gondolni. Anya még nem volt itthon, gondolom, még dolgozott, aminek örültem. Szerettem őt, sokat dolgozott értem, néha kicsit hálátlannak is éreztem magam azért, mert állandóan balhéba keveredtem a Huang gyerekkel, de ha egyszerűen ki nem állhatom?

Végül inkább elővettem a könyveimet - a történelem kivételével -, majd átolvastam a mai anyagot. Nem vagyok az a nagy tanulós, csak annyi tudással rendelkeztem, ami órákon rám ragadt, mert igyekeztem figyelni, pont azért, hogy itthon ne kelljen ezzel foglalkoznom. Azért próbáltam jó eredményeket elérni, hogy anya büszke legyen rám. Nem azért fizeti Szöul legnevesebb iskoláját, hogy szarjak a tanulásra. 

Ugyan voltak terveim a jövőre nézve, szerettem volna olyan munkát, ami sok pénzt hoz a házhoz, hogy anyának ne kelljen olyan sokat dolgoznia miattam. Néha aggódtam érte, de mikor láttam rajta, hogy mosolyog és jókedvű, inkább nem kérdeztem róla semmit. Addig nem is fogok, nem akarom azzal terhelni, hogy aggódom érte, tudtam, hogy nem szereti, ezt a tulajdonságát pedig tőle örököltem. És míg én megértem őt, ő engem ilyen téren nem. Nagyon bosszantó…

Mivel állandóan elkalandoztak a gondolataim, inkább hagytam a jegyzeteket a francba, majd magamhoz vettem a laptopomat, felnéztem a közösségi oldalakra, meghallgattam a mostanában kiadott zenéket, meg ilyenek. Beszélgettem egy kicsit Yeollal és Minhóval, meg pár csajjal, akik rám írtak, de nem nagyon volt hozzájuk kedvem. Valójában, nem volt bajom velük, csak egyszerűen nem érdekeltek, ennyi az egész.

Éppen az egyik oldalon nézelődtem, mikor a hirdetések között megakadt a szemem az egyiken. Egy meleg társkereső oldal. Milyen hülyeség ez már? Biztos, hogy a nagy része a pasiknak, aki felregisztrál arra az oldalra, perverz vénemberek, akik arra várnak, hogy egy fiatal kis srác a horgukra akadjon. Undorodtam még csak a gondolattól is, de… Talán én is elüthetném vele az időt, szórakozhatnék a pasikkal, jó időtöltésnek tűnt. 

Felbuzdulva hagytam hátra ott mindent, majd rákattintom az oldalra. Valahogy nem is tűnt olyan vészesnek. Biztosan jó móka lesz, főleg, ha találok valami idiótát. Felregisztráltam „SexyDancingMachine0114” névvel, képet természetesen nem tettem fel magamról, kamu nevet adtam meg, meg ilyenek. Azért hülye még nem vagyok. Nézegettem a férfiak vagy srácok képeit, és meglepődtem, hogy némelyik ember milyen idióta, még a címét és a telefonszámát is megadta.

Sokáig bámultam az embereket, mikor meghallottam anya kiabálását. Azonnal bezártam az oldalt, majd lerohantam hozzá. Fáradtnak tűnt, de mosolygott, szóval nem lehetett semmi baj. Hozott haza kínait, amit nagyon szerettem. Így, csendben, kettesben vacsoráztunk meg, mikor szinte a semmiből kérdezett meg.

- JongIn, válaszolj nekem őszintén… Nem lehetne egyetlen iskolai napodat úgy végigcsinálni, hogy ne köss ki az igazgatóiban? - Nem volt dühös a hangja, sem számon kérő, egyszerűen csak… Csipkelődő. 

- Mondtam már neked, hogy az a srác elviselhetetlen - fintorogtam már csak a gondolatra is. – Egyszerűen… 

- Igen, tudom, kiállhatatlan, utálod, és nem tudod elviselni - vágott szavamba anya. - Elhiszem, de akkor ne vegyél róla tudomást. Semmi értelme verekedni, legyen már ettől több eszed - mosolyodott el. 

- Aish, de… - kezdtem, de elhallgattam.

Hiszen pont most volt az a tervem, hogy kerülni fogom őt. Ugyan anyának nem akartam erről hazudni, és egy kicsit bántott, hogy még kapóra is jön ezek után a dolog, de… Semmi baj nem lehet belőle, így végül csak tettetetten, kissé durcásan felsóhajtottam, majd anyára néztem, aki várakozva pillantottam rám. Ki volt sminkelve, szép volt. Nem volt idős egyáltalán, csinos volt, nem is értettem, apám… Ah, mindegy.

- Rendben, megpróbálom visszafogni magam - biggyesztettem le az ajkaimat. 

- Már ez is több, mint a semmi - nevetett fel. - Most menj, zuhanyozz le, aztán alvás, holnap suliba kell menned. 

- Mi? Ennyi? Anya, én még… - Próbáltam utalni, hogy még nem fejeztem be a vacsorámat, de nem érdekelte, elhessegetett a konyhából. 

- Mosd meg a fogadat is! - kiabált utánam, mire csak felhúztam az orrom, amin ő jót nevetett.

Remek. Utálom, mikor gyerekként kezelt. Inkább nem is foglalkoztam ezzel tovább, úgy tettem, ahogy mondta, lezuhanyoztam, megmostam a fogam, majd lefeküdtem aludni. Holnap… Holnap minden más lesz, mert kerülni fogom a kínait. Igen, így lesz.

Tao

Kedd reggel ismét korán keltem, hogy elmenjek futni, amihez kivételesen semmi kedvem nem volt. Rossz érzésem volt, már előző este is, ami az éjszaka folyamán csak erősödött. A tegnapi napért, az a gyökér még tuti bosszút akar majd állni. Miközben futottam, próbáltam a hülye fejét kizárni a gondolataimból és megnyugtatni magam. Már csak az hiányzott, hogy kora reggel azon kezdjek aggódni, hogy mit tervel ellenem. 

Pár fokkal nyugodtabban ültem le reggelizni, amit kivételesen otthon fogyasztottam el a szüleim társaságában – ami lássuk be, nálunk csoda számba ment. A szüleim mindketten nagyon elfoglalt üzletemberek voltak. Anya egy híres rendezvényszervező cég tulajdonosa volt, míg apa egy nagy vállalkozás társtulajdonosa. Pont olyan emberek, akiknek a legkevésbé egy baj keverő gyerek hiányzott az életükből, vagyis pont olyan, mint én. Bár ez az állításom hamis, hisz nem én vagyok a bajkeverő, csupán az áldozat. Felsóhajtottam, aztán újabb falatot raktam a számba. Anya érdeklődve rám nézett, mire csak rámosolyogtam, az utolsó falat megrágás után megköszöntem a reggelit, és felmentem összeszedni a tankönyveim. 

Zenét hallgatva tettem meg az utat a suliba, miközben egyre csak a lehetséges szívatásokat futattam végig a fejemben. Annyira elbambultam, hogy észre se vettem a velem szembejövő alakot, így sikeresen neki mentem.
- Bocs – húztam ki az egyik fülhallgatóm és felnéztem a srácra... aki nem volt más, mint Kim Jongin. Szemeim elkerekedtek, és gyorsan kikerülve az épületbe siettem. Franc essen belém, amiért így elbambultam. Ám ami legjobban meglepett, hogy még csak rám se üvöltött. Tényleg nem kötött belém? Talán túl reggel volt még neki, bár ez eddig se jelentett neki nagy akadályt. Nem értem. Egy furcsa, görcsös érzés költözött a gyomromba.

Az első órámat végig bambultam, egyszerűen fel se fogtam, hogy miről hadovált nekünk a tanár. Szóval felírni már meg sem próbáltam, amit mondott. Így a szünetben az volt az első dolgom, hogy megkértem Kyungsoo-t, hogy magyarázza már el, miről is volt szó. Ő pedig készségesen beleegyezett és magyarázta a sejtosztódás fortélyait. Meglepődtem, hogy mennyire okos a srác – bár tény, hogy ő volt az osztály egyik legjobb tanulója, de ezzel soha nem élt vissza. Figyelmesen hallgattam a magyarázatát, néha hümmögve, meg bólogatva, hogy igenis felfogtam, azt, amit mondott.
- Köszönöm – dőltem hátra a székemen, és rámosolyogtam. Bólintott és elmosolyodott. Mindig csodálkoztam rajta, hiszen annak ellenére, hogy kettőnk közül ő volt az idősebb, mégis évekkel fiatalabbnak nézett ki nálam. Apró termetű, törékeny testalkatú, nagy szemű és szívecske szájú srác volt. Őszintén. Előbb néztem volna óvodásnak, mint végzős gimnazistának, de tényleg. Tök komolyan.

Ebédnél ma siettem, hogy elkerüljem Jongin-t, ám ez mégsem jött össze. Miután már megint ott ültek Kyungsoo asztala mellett, kezdtem ideges lenni. Nem volt kedvem újra az igazgatóiban kikötni, de hova ülhetnék? Egy üres hely volt, az is Kyungsoo mellet, így végül erőt véve magamon elindultam az asztalához. Amikor Jongin-ék asztalához értem, megszaporáztam a lépteim, és szinte vártam, hogy a colos haverja mikor tolja ki elém a széket, ám ez nem történt meg. Erre persze, már csak akkor ébredtem rá, amikor a Kyungsoo melletti széken helyet foglaltam, és az apró srác rám nem mosolygott, egy igazán ragyogó mosollyal.

Kai

Másnap reggel egy fokkal jobb kedvvel ébredtem, mint tegnap, de ez betudható volt annak, hogy nem hétfő volt. Ráadásul ma délután volt táncórám, amit nagyon szerettem. Két hét múlva verseny volt, amire sokat kellett készülni, így nem hagyhattam ki, bár nem is akartam. A tánc volt az egyetlen dolog, amikor igazán önmagam lehettem. Akkor nem figyeltem semmi másra, csak a testemre. Imádtam az érzést, mikor meghallottam a zenét, a testem pedig szinte érzi a ritmust. Aztán kikapcsolok, csak a zenét hallom, és szinte automatikusan mozognak a végtagjaim. Jól csinálom, tehetséges vagyok.

A csoporttársaim jó fejek, szeretek velük lógni, főleg TaeMin-hyunggal. Bármennyire is vagyok egoista, be kell látni, hogy hyung is nagyon jó táncos. Valamiért iránta mégsem éreztem ellenszenvet, talán azért, mert mindig olyan kedves velem. Mindig segítőkész, sokat mosolyog, és néha meghív vacsorázni is. Tényleg kedveltem őt. TaeMin-hyung valahogy… Más, mint mások.

Annyira elgondolkodtam ezen, hogy észre sem vettem, mikor valaki hátulról belém jött. Már szinte reflexből egy lekezelő pillantást vetettem a hátam mögé, ám mikor a kínai volt az, gyorsan eltüntettem ezt az arckifejezést. Csak néztem rá, teljesen semlegesen. A bosszú megkezdődött, egy szót sem szóltam hozzá, ő pedig már rohant is, miután elmormogott egy bocsánatkérést. Nem mentem utána, nem is kiabáltam, egyszerűen nem csináltam semmit. Biztos, hogy meglepődött, már a testtartásából is láttam.

Gyorsan elvigyorodtam, majd hátat fordítottam, és az osztályba mentem. Ott persze Yeol és Minho azonnal kérdezgetni kezdtek, hogy mi van velem, mert hallották a lányoktól, hogy nem kötöttem bele a Huang gyerekbe, mikor nekem jött. Egyszerűen csak megrántottam a vállam, jelezve nekik, hogy semmi különös. Láttam az arcukon, hogy nem hisznek nekem, de tényleg nem akartam őket beavatni, hiszen ez is a terv része volt.

Alig akart elérkezni az ebédszünet. Izgatott voltam mind a tánc, mind a bosszúm miatt. Azt akartam, hogy jól süljön el mind a kettő. Kényelmesen ettem az ebédemet, nevetve a barátaim hülyeségén, úgy viselkedve, mint mindig. El akartam terelni Yeol és Minho figyelmét a reggeli dologról, de idősebb barátom pillantásai jól mutatták nekem, hogy ő bizony átlátott rajtam. Mindegy, nem foglalkoztam vele nagyon, ha rákérdez, majd tagadok, ennyi.

Ekkor figyeltem fel a kínaira, aki ismét a mellettünk ülő osztálytársához igyekezett. Yeol már készült, hogy ezúttal kibuktassa, de az asztal alatt megrúgtam a bokáját, mire ő meglepetten kapta felém a fejét. 

- Mi van? - kérdezte teljesen letaglózva, közben a kínai elhaladt mellettünk. 

- Semmi - rántottam meg a vállam, majd ettem tovább. 

- Ki akartam buktatni, Kai - ráncolta össze a szemöldökét bosszúsan. - Nagyon furcsa vagy tegnap óta… - tette még hozzá. 

- Menjünk, lassan vége a szünetnek - álltam fel aztán, mit sem törődve szavaival, majd minden további nélkül elindultam.

Biztos voltam benne, hogy ez tényleg furcsa volt. De a bosszúért bármit… Úgyis belesétálsz a csapdámba, Huang Zi Tao.

Tao

Az egész napom, valahogy furcsán nyugalmasan telt el. Szinte egész nap színét sem láttam, Jonginnak, ha meg igen, vagy észre sem vett, vagy azonnal más felé vette az irányt. Nem törődtem vele, örültem, hogy végre békésen telt el egy napom a suliban. Az utolsó órám előtt már boldogan sétáltam át a kémia terembe, hogy ott a szokásos helyemre ülve gondolkodhassak.
- Nagyon jó kedved van ma – ült mellém Kyungsoo, könyveit az asztalra pakolva, és egyenesen a szemeimbe bámult.
- Megúsztam a napot Jongin bárminemű kitörése nélkül. Még szép, hogy jó kedvem van – mosolyodtam el féloldalasan, aztán az ablak felé néztem, hogy kibámuljak rajta. Megláttam az igazgatót, amint épp kiszállt a kocsijából és bevillant, amit előző nap mondott nekem. Hogy nyíltabban kellene viselkednem és barátokat szereznem. Kyungsoo felé fordultam, és őt kezdtem el nézni.
- Van valami az arcomon? – szólalt meg fel sem nézve a szokásos rongyos könyvéből, miután egy ideje csak őt bámultam.
- Nincs – mondtam.
- Akkor meg? – pillantott fel végül, és kérdő tekintetét az enyémbe fúrta.
- Nem érsz rá suli után? – kérdeztem. Pislogott rám egy párat, aztán oldalra döntötte a fejét. Igaz, hogy egész jóban voltunk, de sulin kívül soha nem találkozunk. Egy-két alkalmat leszámítva, de akkor is csak, amikor valamelyikünk beteg volt és segített a másiknak pótolni.
- Most randira hívsz? – vigyorodott el, mire bennem megállt az ütő – Hát jó. Délutánra úgy sincs semmi tervem – vont vállat.
- Akkor ezt megbeszéltük – mosolyogtam és egy nagyot sóhajtottam. 

Mielőtt elindultunk volna, még meg kellett várnom, hogy Kyungsoo visszavigyen pár könyvet a suli könyvtárába. Ameddig ő elment intézkedni, én leültem a suli udvaron elhelyezett padok egyikére. Vajon csak szórakozott a randival? Felsóhajtottam. Nem sokan tudták rólam, hogy nem közömbös számomra a saját nemem. Persze, ez sem teljesen igaz, hiszen a lányok is érdekeltek. Biszex voltam, de a legtöbben úgy is lebuziztak volna. Buzi. Egyszerűen gyűlöltem a szót, inkább mondják rám, hogy meleg vagyok, mintsem hogy lebuzizzanak.  Csupán a szüleim tudták, és a gyerekkori legjobb barátom. Persze, apám először kiakadt és azzal fenyegetett, hogy kitagad. De talán azért, mert általában lányokat vittem haza, végül elfogadta. Az órámra pillantottam. Kyungsoo már igazán jöhetett volna. Ismét felsóhajtottam, majd körülnéztem. Nem sokan voltak már az iskola területén, akik mégis, azok többnyire órán ültek. Jongint pillantottam meg, épp az iskola kapu felé sietve. Ami furcsa volt, hogy nem volt vele senki. Se a haverjai, se a szokásos csajok, akik rajta lógtak.
- Tao! – kiáltotta valaki, mire elkaptam a hülyegyerekről a tekintetem, és egyenesen a hang irányába tekintettem. Kyungsoo rohant felém, kezében pár vaskos kötettel. Aztán lihegve lefékezett előttem és elmosolyodott – Bocsánat, csak keresetem egy könyvet.
-Semmi baj – álltam fel. Ránéztem apró termetére, a hatalmas hátizsákjára, ami az enyémnél vagy kétszer nehezebbnek tűnt, végül a kezében szorongatott könyvekre esett a pillantásom – Vigyek valamit? Elég nehéznek tűnnek – böktem a cuccaira.
- Áh, ugyan – legyintett. Azért, csak megemeltem a táskát, úgy ahogy volt – a hátán.
- Jézus – nyögtem – Hogy nem szakadsz meg? – pislogtam rá – Mi lenne, ha előbb hazavinnénk a cuccaid? Aztán kitaláljuk, hogy hova menjünk.
- Nem kell – motyogta. Lefejtettem róla a táskát, aztán azzal a kezemben indultam meg. Hátra pillantottam, ám ő még mindig egy helyben szobrozott.
- Jössz, vagy mi lesz? – mosolyogtam – Egyedül nehezen találok el hozzátok.

-Igazán nem lett volna erre szükség – motyogta, ahogy átléptem a házuk küszöbét.
- Szerintem meg igen – tettem le a táskát az előszobában. Leültetett a nappaliban, megkérdezte kérek-e valamit, aztán miután nemet mondtam, gyorsan felvitte a táskáját. Jó öt perccel később hallottam meg újra a halk léptek zaját.
- Bocsánat, hogy már megint megvárakoztattalak – mondta. Felpillantottam rá, aztán ledöbbentem. Most, hogy nem a szokásos iskolai egyenruha volt rajta, egész másként festett. A máskor visszafogott, szerény fiú helyett most egy csábításra kész srác állt előttem – Mehetünk?
-Persze – pattantam fel kínomban. Kissé alulöltözöttnek éreztem magam a szokásos unalmas iskolai cuccban, de nem törődtem vele. Inkább élveztem, hogy végre kikapcsolódhatok és a legjobb, hogy Jongin jó messze volt tőlem.

Végül elég későn értem haza, mert előtte elkísértem Kyungsoo-t. Meglepődve észleltem, hogy szüleim ismét otthon vártak. Azt mondták péntek estére ne tervezzek semmit, mert vacsora vendégeink lesznek. Anya asszisztense, ha jól vettem ki, és a nő fia. Éljen~ Miután letudtam a tiszteletköröket a szüleimnél, felmentem a szobámba, hogy gyorsan átnézzem a másnapra szükséges anyagot, és hogy a házimat megcsináljam. Amikor kész lettem, bekaptam valami könnyed vacsorát és a zuhanyzás után odaültem a laptopomhoz. Egy ideig böngésztem a közösségi oldalakat, írtam a legjobb barátomnak, aztán úgy gondoltam, ideje kikapcsolni a gépet, amikor megakadt valamin a szemem. Azon a meleg társkereső oldalon, ahová körülbelül három hónapja – megjegyzem, unalomból, meg hátha összejön valami alapon – felregisztráltam. Vonakodva nyitottam meg a lapot, aztán nézelődni kezdtem. Persze, az egészet álnéven csináltam – mielőtt valami szemfüles ismerősöm (mondjuk a pöcsfej Jongin) kiszúrna, – képet sem adtam meg és a felhasználó nevem sem volt túl árulkodó „ABStyle0502”. Már épp bezártam volna a lapot, mondván, hogy ez tényleg egy időpocsékolás amikor szemet szúrt az egyik adatlap…

Kai

A nap további része eseménytelenül telt. Volt, mikor összefutottam a kínaival, de vagy ellenkező irányba fordultam, ha úgy volt, vagy szimplán tudomást sem vettem róla. Valahogy élvezet volt látni az arcán átfutó pillanatnyi megdöbbenést. Valahogy… Mégis furcsa volt. Nem szekálni őt minden egyes nap, talán kicsit hiányzott is, hogy idegesítsem. Rossz értelemben… Vagyis jó, de mégis rossz. Aish, mindegy!

Ezúttal egyedül indultam ki a suliból, mert Yeol és Minho még elmentek megnézni a lányok röplabda meccsét, ami engem egyáltalán nem vonzott. Mivel szinte mindenki ott volt, így maradtam teljesen egyedül, de most nem is zavart. Egy kicsit amúgy is gondolkodnom kellett. Láttam, hogy Huang egy padon ücsörgött, mintha várna valakire… De mégis kire? Na, nem mintha annyira érdekelt volna, mondjuk, mit csinál és kivel.

Végül csak hazaértem, gyorsan ledobtam magamról a ruháimat - megjegyzem, soha nem hordtam a suli egyenruháját, mert egyszerűen nem bírtam elviselni azt az ocsmány nadrágot. Ugyan sokan megszóltak miatta, de mivel én voltam Kim JongIn, egy idő után nem törődtek vele, meg amúgy is, fontosabb napokon én is magamra húztam az undorító nadrágot az inggel és a zakóval. Azért az megnyugtatott, hogy abban is ugyan olyan helyes voltam, mint mindig, csak éppen undorodtam a nadrágtól.

Átöltöztem kényelmesebb ruhákba, magamhoz vettem a táskám, amiben a táncos cuccaim voltak - váltóruha, cipő, tusfürdő, dezodor -, majd már indultam is. Igaz, még korán volt, de ha szerencsém volt, TaeMin-hyung már bent volt, az edzőnkről, YunHo-sunbaenimről nem is beszélve. Nem volt hosszú az út, de én zenét hallgattam, azt a számot, amire fel fogunk lépni. Szerettem, valahogy mindig lázba hozott.

Belépve a jól ismert épületbe, azonnal köszöntem a recepciós pasinak, aki elmosolyodott, majd ő is üdvözölt. Én komolyan nem vagyok ennek a híve, de rohadjak meg, ha ez a pasi nincs együtt YunHóval! Úgy tudnak egymásra nézni, hogy az… Az komolyan zavarba ejtő, pedig én aztán nem könnyen jövök zavarba. Arról ne is beszéljünk, hogy egyszer láttam, hogy sunbaenim viszi haza őt. Ha jól tudom, JaeJoong a neve. Miért is foglalkozok én ilyenekkel?

Fancsali pofával nyitottam be a táncterembe, és azonnal észrevettem a már bőszen a tükör előtt nyújtó TaeMin-hyungot. Azonnal elmosolyodtam, ahogy megláttam, valahogy a közelében nem lehetett nem unatkozni.

- Ó, szia, JongIn-ah - mosolygott rám kedvesen hyung, majd abbahagyta a nyújtást. - Korán érkeztél ma, minden rendben? 

- Persze, csak nem volt jobb dolgom - rántottam meg a vállam, majd lepakoltam a cuccaimat, de még nem mentem átöltözni, hiszen rengeteg idő volt még. 

- Talán a barátnőd nem ért rá? - kérdezte őszinte kíváncsisággal, mire kissé zavarba jöttem. - Ne haragudj, illetlen voltam… 

- Nem, semmi baj - ráztam meg a fejem, majd beharaptam az ajkaimat, úgy néztem a szemébe. - Nincsen barátnőm… 

- Valóban? - pislogott nagy szemekkel, majd végül felállt a földről, és felém közelített. - A lányok nem tudják, mit veszítenek…

Csak figyeltem TaeMint, amint szüntelenül mosolygott, és egyre csak közeledett felém. Oké, zavarban voltam. Nem, totálisan azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Basszus, mi van velem? Csak ledermedve álltam ott hyung előtt, aki cuki szemekkel nézett fel rám, ugyanis jóval magasabb voltam tőle. Szinte belém szorult a levegő, pislogni sem mertem, annyira közel volt hozzám. Fogalmam sem volt, mit is kellene tennem, valahogy… TaeMin annyira… Szép. Mi a francért vert ilyen gyorsan a szívem? Miért gondolok ilyeneket róla? Oké, hogy tisztában voltam vele, hogy a lányok annyira nem vonzanak, de voltak barátnőim, nem is egy, szűz sem voltam, most mégis úgy éreztem magam, mint egy kis tini lány.

- Kedvellek, JongIn-ah - mosolyodott el édesen hyung, majd minden további nélkül lábujjhegyre állt, két tenyerét mellkasomra tapasztotta, hogy meg tudja magát tartani, majd egyszerűen… 

Egyszerűen adott egy puszit az ajkaimra. Én pedig totálisan le voltam forrázva. Ez nem lehet igaz… Mégis, miért érzem magam ilyen hülyén? TaeMin valóban nagyon szép, vonzó, de… De mikor megcsókolt, vagyis inkább megpuszilt, nem éreztem semmit. Nem indított el bennem semmit, én pedig nem vagyok az a fajta, aki kihasználná a másik érzelmeit. Végül kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt, végre rendezve az érzéseimet. Kissé rámosolyogtam hyungra, aki kíváncsian fürkészte az arcomat. 

- Én is kedvellek, hyung, de maradjunk inkább csak barátok, rendben? - simogattam meg szőke haját, mire ő egy kicsit meglepődött, de végül elfogadva döntésemet, csak bólintott egy aprót. - Ne haragudj, hogy nem tudom viszonozni az érzéseidet…

Azzal adtam az arcára egy kisebb puszit, majd végül felkaptam a cuccaimat, és indultam az öltözőbe, hogy én is átöltözzek. De közben csakis egyetlen egy dologra tudtam gondolni. Most akkor a pasikhoz is vonzódom? Biszex lennék?