2014. szeptember 13., szombat

5. fejezet

Kai

Meglepődtem, mikor szinte azonnal vissza is írt nekem. Valamiért nem gondoltam volna, hogy egyből választ kapok, de egy mosoly terült el az arcomon. Jó érzés volt tudni, hogy beszélhetek vele ilyenkor is... Ő valahogy annyira más volt. Teljesen más, mint bárki, akit eddig ismertem. Kellemesen el tudtunk beszélgetni konkrétan bármiről. Sok dologban egyetértettünk, mint például az ételek vagy a zene, de még abban is, hogy mit viselünk szívesen. Ugyan talán a matekórára kellett volna figyelnem, ehelyett végig a pad alatt pötyögtem. 

Az egész napom tulajdonképpen így telt el. Egész délelőtt beszélgettünk, ami valahogy boldoggá tett. Abban viszont biztos voltam, hogy ő is gimnazista lehet, mert beszéltünk már a tanulásról is. Tényleg nagyon kedves volt, én meg persze állandóan irkáltam neki a hülyeségeket, amin ő bizonyára jókat nevetett, de soha nem mondta, hogy probléma lenne. Igazából, tényleg nagyon rendesnek tűnt. Nem gondoltam volna, hogy lehet rendes embereket találni ezen a nyamvadt oldalon, és mégis... Aztán reménykedtem, hogy nem egy nagy átverés az egész, és nem egy vénember ül a monitor másik oldalán.

Az kissé lelombozott, mikor csak úgy eltűnt délután, de gondoltam, ő sem érhet rá egész nap, így én is inkább elindultam a táncórámra. TaeMin-hyung normálisan viselkedett velem, mintha nem is történt volna semmi, ugyan olyan kedves volt, mint azelőtt a furcsa eset előtt. Ugyan néha rajtakaptam, hogy engem nézett, de ez nyilván annak tudható be, hogy kedvel engem. Valamiért mégsem éreztem magam kellemetlenül, talán azért, mert ez a személy TaeMin-hyung volt.

Viszont arra nem számítottam, hogy a mai nappal megkezdődik a személyes táncórám is, így sokkal tovább bent kellett maradnom, mint általában. Ugyan nem bántam, mert tényleg imádtam csinálni. YunHo-sunbaenim pedig nagyon kíméletlen volt, mint mindig. Kihozta belőlem a maximumot, így tökéletesen teljesítettem. Aztán mikor a végén összerogytam a terem kellős közepén, mintha visszatért volna belé az ember, és nem a tánctanár. Olyankor eléggé ijesztő, én mégis tiszteltem őt ezért.

Felsegített, majd megkérdezte, jól vagyok-e. Igaz, alig bírtam hazavánszorogni, de végül csak sikerült. Anyának csak elmormoltam egy köszönést, ő pedig látta, hogy milyen fáradt vagyok, így nem erőltette a beszélgetést. Ugyan annyit még megjegyzett nekem, hogy el ne felejtsem a pénteki vacsorát. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, majd már kapcsoltam is be a laptopot, hogy megnézzem, írt-e valamit. Ugyan néha zavart, hogy nem tudom az igazi nevét, mert elég furcsa ABStyle0502-ként emlegetni, de nem akartam tolakodónak tűnni.

Elmosolyodtam, ahogy láttam, bocsánatot kért, amiért délután csak úgy eltűnt. Láttam, hogy online van, így azonnal írtam is neki vissza.

SexyDancingMachine0114 üzenete: Megértem, nem lehetsz mindig online. :3 Én is táncórán voltam, a tanárom kihajtotta a belemet, mert lesz egy szólófellépésem két hét múlva egy versenyen. ^^ Kissé izgulok miatta, de mivel tudom, hogy tehetséges vagyok, minden menni fog. Neked hogy telt a délutánod? :)

Miután megelégedtem a szöveggel, elküldtem neki, majd izgatottan vártam a választ. Soha nem említettem még neki, hogy táncolok, vagy ilyenek, eddig mindig csak általánosságban beszéltünk, kicsit szerettem volna többet tudni róla, de mégsem akartam nyomulósnak tűnni, egyszerűen csak... Érdekelt.

Tao

Elmosolyodtam, ahogy megláttam tényleg ő írt, nem pedig valami perverz állat. Örömmel olvastam el a sorokat, mert most először írt magáról személyesen. Táncol. Eddig semmi konkrét dolgot nem árultunk el egymásnak magunkról, így boldogsággal töltött el az, hogy úgy néz ki kezd megbízni bennem. Az meg különösen tetszett, hogy milyen magabiztosan írta, hogy minden rendben lesz. Jó az, ha az ember biztos, abban amit csinál. Ugyanígy álltam én is a wushu-val, hiszen évek óta tanultam és nagyon is jó voltam benne. Aztán feltűnt, hogy megkérdezte milyen volt a délutánom. Elgondolkoztam, de végül pötyögni kezdtem.

ABStyle0502 üzenete: Wow, biztos nagyon jól fogsz táncolni. Sok sikert előre is. A tanárod meg nyílván azért hajt, hogy nehogy ellustulj addig. ;) Hm, az én délutánom ma elég nyugisan telt, az egyik osztálytársammal elmentünk egy kávézóba és ott tanultunk. De ettől függetlenül jól szórakoztunk, csak a kis genya jól beégetett. kekeke. Most épp a bosszúmat forralom ellene~ De egyelőre semmi ötletem.

Végig olvastam vagy kétszer és végül elküldtem. Pár perc eltelt mielőtt válaszolt volna, de izgatottan vártam a válaszát. Jót derültem, ahogy különféle bosszú lehetőséget sorolt fel Kyungsoo ellen, de sajnos egyik sem volt az a fajta, ami jelen pillanatban nekem kellett volna. Megköszöntem az ötleteit, és elraktároztam őket későbbre, hátha meggondolom magam a Kyungsoo elleni hadműveletben. Ma is remekül elbeszélgettünk, jót mosolyogtam, hogy milyen beleéléssel tud bizonyos dolgokról magyarázni. Persze az is feltűnt, hogy olykor lassabban írt vissza. Amit meg is említettem neki, de csak azt mondta, hogy fáradt. Felajánlottam, hogy hagyjuk mára abba, de ő csak hajtogatta, hogy semmi baja. Már majdnem éjfél volt, mikor végül megadta magát és elbúcsúztunk, de csak azzal a feltétellel ha másnap reggel írok neki. Megígértem, hogy az lesz az első dolgom aztán tényleg elköszöntünk. Gyorsan bedobáltam a táskámba a cuccaim, majd elmentem lezuhanyozni. Az ágyban még pár percet forgolódtam mielőtt sikerült volna elaludnom, mert végig az ismeretlen srácon agyaltam. Végül mosolyogva aludtam el, annak reményében, hogy másnap újra beszélhetünk.

Péntek reggel végre időben sikerült felkelnem, így a két napig elhanyagolt reggeli futásomat sikerült bepótolnom. A reggeli zuhanyzást követően ismét a társkereső oldalon kötöttem ki, ahol ígéretem betartva kezdtem el írni. Beszámoltam neki a reggeli futásról és arról, hogy már megint suliba kell mennem, amihez szokásosan semmi kedvem. A reggelit ma hárman fogyasztottuk el, ami nagyjából havonta egyszer fordult elő nálunk. Apa először szem forgatva figyelte, ahogy a telefonomat bűvölöm, míg végül rám szólt, hogy legalább ne a reggelinél csináljam. Elnézést kértem, majd leraktam a telefont a mellettem lévő székre, de még így is fél percenként lestem, hogy kaptam-e új üzenetet. A reggelit követően boldogan rohantam a cuccomért – mert ameddig ettünk, válaszolt – hogy utána rohanhassak a suliba. Amikor léptem ki az ajtón, anya még utánam szólt, hogy ne felejtsem el a ma esti vacsorát, bólintottam aztán kiléptem az ajtón, hogy végre válaszolhassak.

Kai

Ismét nagyon jól elbeszélgettünk. Mikor írta, hogy bosszút akar állni az osztálytársán, valamiért azonnal a buzi kínai ugrott be. Mondjuk, annyira már nem érdekelt a dolog, mint kezdetben. Tényleg jó volt őt szívatni, de vajon jobb lenne, ha csak úgy elfelejteném mindazt, hogy él és lélegzik? Nem, nem tehetem meg, hiszen én vagyok Kim JongIn. Nem fog eltántorítani semmi a bosszúmtól, mert az a kis görcs megérdemli... Csak talán egy új terv kellene, valami egészen más. Egyáltalán, miért gondolok rá, mikor egy kedves sráccal beszélgetek? Aish, idióta vagy, JongIn...

Visszaírtam neki, bár annyira fáradt voltam, hogy sokszor közben bealudtam, így lassan válaszoltam, amit meg is jegyzett nekem, de leírtam neki, hogy semmi gond, ez csak a fáradtság. Kedvesen felajánlotta, hogy akkor fejezzük be mára, de nem akartam ilyen korán elköszönni tőle. De végül éjfélkor már az orromig sem láttam, összefolytak a betűk, így elköszöntem tőle, de csak azután, miután a szavát adta, hogy holnap reggel írni fog. Bármennyire is voltam fáradt, még hosszú percekig nem tudtam elaludni az izgatottságtól. Kíváncsi voltam, betartja-e majd az ígéretét...

Aztán péntek reggel az ébresztőórámat szintén kedvem lett volna legyilkolni. Nem aludtam valami sokat, ráadásul úgy éreztem, menten meghalok, úgy fájtak a végtagjaim a tegnapi táncpróba miatt. De mivel nem először fordult elő ilyen, úgymond már megszoktam a kellemetlen érzést. Miután felöltöztem, lementem a konyhába, ahol anya fogadott finom reggelivel. Meglepődtem, hiszen ritka, mikor ilyenkor itthon volt. Leültem az asztalhoz, de mielőtt belekezdhettem volna a finom reggelibe, a telefonom pityegett, én pedig azonnal kaptam utána.

- Csak nem az a múltkori lány? - érdeklődött kedvesen anya.
- Dehogy - ráztam a fejem. - Ez csak egy értesítés, semmi különös - hazudtam neki kapásból.


Ugyan eléggé egyértelmű volt, hogy hazudtam, hiszen már bőszen pötyögtem is vissza a választ. Megmosolyogtatott, ahogy leírta, suliba kell mennie, de nincs kedve. Így én is leírtam neki, hogy jelenleg reggelizek anyám társaságában, aki folyamatosan szekál - mert tényleg ezt tette, csak tudomást sem vettem róla, mire ő bedurcázott -, hogy kivel beszélgetek. Ide írtam neki egy kacsintós fejet is célzásként. Aztán megírtam még neki, hogy nekem sincs sok kedvem suliba menni, mert izomlázam van, meg hogy szar óráim vannak, ráadásul este egy vacsorára vagyok hivatalos. Gyorsan elküldtem neki, megettem a reggelimet, nyomtam anya hitetlen arcára egy puszit, aztán már ott sem voltam.

Útközben folyamatosan a telefonomat bámultam, idiótán vigyorogva, hátha visszaír, de annyira nem figyeltem, hogy belementem valakibe, pontosabban egymásba sétáltunk, mire a telefon kirepült a kezemből.

- Aish, te szerencsétlen, ha baja lett a telefonomnak, kifizeted! - mérgelődtem, de mikor láttam, hogy a kínai az, még idegesebb lettem. - Nem tudsz figyelni, te idióta? Úgy el vagy merülve a telefonodba, hogy nem nézel az orrod elé? Szerencsétlen gyökér - löktem el magamtól, felvettem a telefonomat, aminek szerencsére nem lett baja, de nagyon felhúzott a kis buzi, hiszen lehet, miatta elszalasztottam, hogy azonnal tudjam olvasni a válaszát.

Jelenleg az sem érdekelt, hogy több nap érdektelenség után ismét szemétkedtem vele, de most tényleg felhúzta az agyam, Kis seggfej, de megverném legszívesebben, csak jelenleg nem akarok verekedni, mert kicsit kellemetlen lenne anya főnökével egy monoklival a szemem alatt találkozni. Csak ezért, egyébként már halott lennél, ZiTao... A düh okozta vörös ködöt viszont eloszlatta a pittyegés, ami azt jelentette, hogy visszaírt nekem internetes barátom.

Tao

Mosolyogva olvastam a helyzet jelentését, miszerint neki is épp annyi kedve van a naphoz mint nekem. Aztán meg megjegyezte, hogy az anyukája szekálja, amin jót nevettem, hisz az én anyukám is pontosan ilyen volt. Mindig mindenről tudni akart, még ha nem tartozott rá akkor is. Annyira lefoglalt, hogy válaszoljak neki, hogy észre sem vettem, hogy valaki épp felém tart így persze szépen egymásba is rohantunk. És persze ki más lett volna, ha nem a barom arcú? Hisztizett egy sort a telefonja miatt, majd lökve egyet rajtam tovább ment. És azt hiszem ezzel vége is van a „Jongin észre sem vesz korszaknak”. Nagy sóhajtva indultam tovább, amikor rájöttem, hogy elfelejtettem válaszolni így tovább pötyögtem a válaszomat, majd mosolyogva elküldtem. Úgy döntöttem, hogy ezentúl nem veszek tudomást arról a baromról. 

A mai napot ismét végig beszéltünk, aminek köszönhetően elég gyorsan vége is lett a napnak. Bár ezzel közelebb került a vacsora is, mégis próbáltam nem arra figyelni. Beszélgető partneremtől csak akkor búcsúztam el, amikor már a wushu edzésemre igyekeztem. Bár én vele ellentétben csak annyit mondtam, hogy edzésre megyek és hogy valószínűleg ma már nem nagyon fogok tudni írni, de azért megpróbálok. Persze, Kyungsoo végül mégis elkísért az edzésre, és azt hiszem sikerült is kiötlenem a megfelelő bosszút ellene. 

-Még lezuhanyozok – mondtam Kyungsoo-nak, akivel edzés után ismét kettesben maradtunk, ami tökéletes helyzet volt, arra hogy a bosszúmat kivitelezzem. Szépen elmentem zuhanyozni, és vártam a megfelelő pillanatot. Amikor megfelelőnek találtam az időt kezembe vettem a zuhanyrózsát és elordítottam magam, akárcsak a legutóbb és úgy vártam, hogy a törpe belesétáljon a csapdámba.
-Minden oké, Tao? – hallottam meg a kétségbe esett hangját a kabin elől. Ám nem válaszoltam, mire kihúzta a függönyt én meg telibe locsoltam őt a zuhanyrózsával. Kyungsoo hadonászni kezdett és követelte, hogy zárjam el a vizet, miközben én jót röhögtem rajta – Hülye panda – fújtatta, mikor végül elzártam a vizet. Szeméből kidörgölte a vizet majd rám pillantott. Félig lehunyt szemhéjakkal nézett rám, ajkai félig eltátva miközben csöpögött róluk a víz. Úgy éreztem magam, mint akit megbabonáztak, és óvatosan tettem felé egy lépést majd arcélére simítottam egyik kezem. Kyungsoo felpillantott rám, hatalmas szemeivel, melyek furcsán csillogtak, aztán egyszer csak elkapta a tarkóm és lehúzott magához, hogy vaskos ajkait az enyémekre nyomja. Én pedig fél perccel később a feneke alá nyúlva az ölembe kaptam és a legközelebbi falhoz szorítottam, miközben továbbra sem szakítottuk meg a csókot.


Oké. Ez a nap... határozottan furcsa volt. Miután Kyungsoo-val egymásnak estünk, egyszer csak egy torokköszörülésre lettünk figyelmesek, amire úgy rebbentünk szét mint valami gerlepár. Jaejoong hyung minden tudó mosolya hátborzongató volt, úgy éreztem a vesémig lát, ami kissé megijesztett. Gyorsan felkaptam a ruháimat, majd Kyungsoo-nak is adtam – amit direkt ezért pakoltam be, mielőtt elindultam volna otthonról – és ameddig ő átöltözött én Jaejoong hyung vigyorát bámultam. Csak azért jött be, mert már zárni szerette volna a centrumot és tudta, hogy mi még nem mentünk ki. Mi lett volna, ha csak percekkel később jön be? Vagy ha egyáltalán nem jött volna? Felsóhajtottam, majd megcsóváltam a fejemet. Erre most nem szabad gondolnom, majd... később.

Miután elköszöntünk hyung-tól egyenesen hazakísértem Kyungsoo-t, aki egész úton csendben ballagott mellettem, bár most én sem vittem túlzásba a beszédet. Búcsúzáskép egy rövid csókot nyomtam a szájára, majd mosolyogva köszöntem tőle el, annyit hozzá téve hogy a mozi miatt még hívom. Csak miután lefordultam az utcájukból néztem a telefonomra, ami szerint háromnegyed órám maradt haza érni és elkészülni a vacsora előtt. Aminek viszont örültem, hogy kaptam új üzenetet az internetes barátomtól. Gyorsan válaszoltam neki, bár elég szűkszavúan, majd siettem, hogy ne hozzak szégyent a szüleimre.

Végül épp időben készültem el, és pont amikor csöngettek a bejárati ajtónkon, indultam meg az emeletről, hogy megismerhessem anya asszisztensét, a fiával együtt. Ami ezután várt… Hát azt hiszem, az volt a legnagyobb sokk, ami érthetett a mai események után...

Kai

Szerencsére ABStyle elterelte a figyelmem arról a nyomorultról, és szintén egész nap beszélgettem vele. Ugyan Yeol és Minho nagyon gyanúsan méregettek, mintha valami bűnöző lennék, de nem tudott érdekelni. Ugyan sokszor kérdezték, hogy mit nyomkodok állandóan, leráztam őket, hogy még mindig azzal a csajjal. Megértették, bár Minho feltette nekem azt a kérdést, amit nem akartam hallani. "Haver, ha már megfektetted, miért telefonon dumálgatsz vele? Ennyire nyámnyila vagy?" Akkor döntöttem úgy, hogy akkor most szépen leszarom őket.

Ők ezt nem érhették. Nem, hiszen... Nem vonzódtak a saját nemükhöz, Minho és Yeol voltak a legnagyobb nőfalók, akiket valaha ismertem, pedig én aztán sok mindenkit ismerek. Nem törődtem ma semmivel és senkivel, egyedül a telefonomnak szenteltem minden figyelmemet, és annak a bizonyos személynek, akit kezdtem egyre jobban megkedvelni, akaratomon kívül. Nem akartam erre gondolni, nem akartam beleélni magam, de mégis így éreztem, ami nem volt éppen jó dolog. Úgy értem, még csak a nevét sem tudom, és semmi konkrét dolgot róla... Ijesztő volt így ez az egész, de inkább nem gondoltam ilyesmire, csak visszaírtam neki.

Így szerencsére gyorsan eltelt a nap, bár nem mondhatnám, hogy örültem neki, mert ott volt a vacsora, amire nekem annyi kedvem volt elmenni, mintha fogorvoshoz vinnének. Egyszóval, egy fikarcnyi sem. Mikor hazaértem, még anya nem volt otthon, de hagyott nekem egy cetlit, miszerint szépen öltözzek fel, és este hétre legyek készen, addig ő is hazaér... 

Mivel ma nem volt táncórám - megjegyzem, alig tudtam magam elkunyerálni YunHo-nál -, a szobámba mentem, felnéztem a közösségi oldalakra, válaszolgattam a sok nyominak, meg a csajoknak is, érezzék már, hogy a suli legmenőbb és leghelyesebb pasija visszaírt nekik. Tulajdonképpen, szerettem a középpontban lenni, hiszen itthon soha nem kaptam meg a figyelmet, főleg, mikor még apám is velünk élt. De amilyen gyorsan jött ez a gondolat, olyan gyorsan el is hessegettem. Nem fogom elrontani a kedvem, bár nem valami fényes így sem, hiszen mennem kell arra a nyomorult vacsorára...

Végül aztán este hétre mégis elkészültem, lezuhanyoztam, belőttem a hajam, felvettem egy hófehér csőgatyát, rá egy fekete inget, és megállapítottam, hogy ez bizony tökéletes, nem túl laza, mégsem túl elegáns. Befújtam magam parfümmel. felvettem néhány ékszert, pedig nem nagyon hordtam, főleg karórát nem, de ha már vendégségbe megyünk... Ekkor hallottam meg anya kiabálását lentről, én pedig már száguldottam is.

- Nahát, most meglepődtem, hogy kész vagy, már felkészültem, hogy a fülednél fogva kell rángatni - mosolyodott el anya, miközben egy csomó tálat pakolt be egy nagy szatyorba, ami mind le volt fedve alufóliával, nyilván saját kezűleg készített étel és sütemény volt. - Segítenél fogni?
- Anya, ne kínozz már - kezdtem bele a hisztibe. - Semmi kedvem elmenni, egyáltalán minek? Nem elég, ha te mész? Én nem akarok, rohadtul unatkozni fogok, míg ti elbeszélgettek valami rettenetesen unalmas dologról, amiről csak az öregek tudnak!
- Azt a szemtelen, pimasz fajtádat, Kim JongIn! - kiabált rám anya, majd egy olyan nyaklevest lekevert, hogy komolyan szédülni kezdtem. - Még hogy öreg...! Aish, erre neveltelek, hogy ilyen szemtelen dolgokat mondj nekem?
- Jól van, sajnálom, de akkor is! - kezdtem újból. - Komolyan kínozni akarsz? Komolyan élvezed nézni, hogy könyörgök neked? Esküszöm, bármit megcsinálok, csak ne kelljen elmennem!


- Azt sem tudod, mire számíts, ne hisztizz már - nézett a szemembe. - Ráadásul van egy veled egyidős fiúk, biztos jól kijöttök majd, nem fogsz unatkozni.
- De anyaaaaa~ - nyafogtam, és biztos voltam benne, ha ezt valaki látná, úgy körberöhögne, hogy égne a pofám, de most nem érdekelt az imidzsem.
- Fejezd be, jössz és kész - zárta le, majd megfogott egy másik szatyrot, és kifelé sietett a házból a kocsihoz, én pedig természetesen utána. - Ne hisztizz, nem érdekel, azt mondtam, te is jössz, tudod milyen kínos lenne, ha utána szabadkoznom kellene, hogy miért nem jöttél? Tényleg ilyen helyzetbe hoznál? - fordult felém már a kocsi mellett állva.
- Talán... Mondhatnád azt, hogy dolgom akadt? - próbálkoztam utoljára, hiszen ősöm már nagyon dühös volt.
- Beülsz magadtól, vagy szeretnéd, ha a szomszédok szeme láttára kiabálnék veled és lökdösnélek be a kocsiba? - nézett rám angyali mosollyal anya.


Így történt meg, hogy egy tíz perccel később ott ültem mellette az anyósülésen, duzzogva, mint egy kisgyerek, rá sem hederítve, hogy mit beszélt nekem, mert bizonyára fontos volt, mert valami olyasmit mondott, hogy hogy hívják őket, meg ilyen hülyeségek. Nem nagyon érdekelt, csak elővettem a telefonom, de láttam, hogy nem írt azóta, így még durcásabban ültem anya mellett.

Aztán mikor megérkeztünk, egy kedvesnek tűnő nő nyitott ajtót, és engedett be minket a házba. Akkorra már beletörődtem a sorsomba, így illedelmesen köszöntöttem őket, majd bájcsevegni kezdtem vele és a férjével a nappaliban, mindaddig mosolyogva, míg meg nem láttam, hogy a lépcsőn egy bizonyos személy sétál be hozzánk. 

Ezt nem hiszem el... Miért ver az Isten? Pont ő? PONT Ő?! Pont a kibaszott pandaszemű nyomorult kínai gyereknek kell lennie a gyereküknek?! Úristen, mit vétettem, hogy ezzel átkoz az ég? Mosolyom azonnal lefagyott az arcomról, majd csak bámultunk egymásra óráknak tűnő másodpercekig. Komolyan nem akartam elhinni... Mennyi az esélye, hogy éppen ő a gyerekük? Ez nevetséges, ez valami vicc... De mikor percekkel később, ezek szerint a hülye kínai anyja, megszólalt, hirtelen azt sem tudtam, mit válaszoljak.

- Oh, ismeritek egymást? - szólalt meg kedvesen, és csak most hallottam ki a hangjából az akcentust.
- Nem! - vágtam rá pár pillanat gondolkodás után, figyelmeztetően nézve a nyomira, hogy vegye az adást, bár nem hiszem, hogy ő most akart volna színt vallani a szüleinek, hogy én vagyok az, aki mindig megveri. - Nem ismerjük egymást... - mondtam már egy fokkal nyugodtabban, majd felálltam, és meghajoltam a buzika előtt illedelmesen, mert nem akartam anyát rossz színben feltüntetni.


- Kim JongIn vagyok, szia - mondtam kedves hangnemben, majd kezet nyújtottam neki, de a szemem olyan mérhetetlen undort mutatott, hogy szinte láttam a másik szemeiben egy pillanatra a döbbenetet.

Nehogy azt hidd, Huang Zi Tao, hogy ezzel véget ért... Csak most kezdődött! Kim JongInt nem olyan fából faragták, aki meghátrál.

6 megjegyzés:

  1. Sziasztok ^^

    Jaaj annyira aranyosak, hogy még csak nem is sejtik, hogy egymással beszélgetnek az oldalon :DD És mennyire jól kijönnek így o.o :))
    Hű ez a csók Kyungsooval...nem mondom, hogy váratlanul ért, csak nem gondoltam, hogy Tao ilyen kis spontán :D ^^" Kíváncsi vagyol mi lesz velük :)
    Jujj annyira tudtam, hogy Jonginék Taoékhoz hivatalosak >w< :D naa mi lesz itt, te jó ég?! :))) Már a bemutatkozás is érdekes volt, nagyon kíváncsi vagyok hogy alakul majd az este o.o
    Nagyon tetszett, alig várom a következő részt!! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia~
      Nem sok "jel" van amiből sejthetnék :D Meg valljuk be, mindkettő elég kis "lüke" pluszba, nem is sejtik - oké, Jonginka folyton lebuzizza Taozit XD de 100%osan nem tudhatja, - a másik ilyesfajta beállítottságát :3 Amúgy igen, itt kifejezetten jól kijönnek egymással :3 Kis lükék~ :D
      Haha, pedig Taozi is tud ám egy-két dolgot ;D Várd csak ki :3 Lesz még itt bőven meglepetés, amit a pandamaci okoz :D
      Végre fény derült a "titokra" :D Hát még mi lesz itt :D Szerintem is, te jó ég :)
      A bemutatkozás, pedig csak a kezdet :3 *-*
      Köszönjük, hogy írtál~ :3 Örülök, hogy tetszett és ígérem, sietünk a folytatással :3
      csók Nanami. ♥

      Törlés
  2. Kyungsooo........ miééért miééért zavartak közbe... kíváncsi lettem volna meddig mennek el. Ahhhh és a búcsú csóóók...hjajjj Istenem meghalok tőlük komolyan.
    A legjobb mégis az, hogy nem tudják ki a másik fél. Annyira jól elvannak mintha ezeregy éve ismernék egymást, közben a valóságban meg utálják egymást. Nagyon vicces szituáció, bár csak esélyt kéne adniuk egymásnak. Kíváncsi vagyok mekkorát fognak nézni, ha majd kiderül, hogy egymással beszélgetnek.
    Imádtam ezt a részt is. Annyira jóóóó whááááá. Gyorsan köviiiiiit :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia~
      Ah, bocsánat, hogy csak most válaszolok QwQ
      Haha~ Kyungsoo-ah és Taozi romantikázása nem véletlenül lett félbe szakítva~ Nagyon örülök, hogy tetszett azért :3 Komolyan, féltem, hogy mi lesz a reakció majd erre~ de eddig csak pozitív visszajelzés volt~ Na de nem TaoSoo a lényeg itten :3
      Hát igen, az egész szituáció érdekes :') A két kis nyomi, teljes lelki nyugalommal beszélget a másikkal, mindenféle sejtés nélkül~ Hm, igen, esélyt :D De hát mindketten túl makacsok :'3 kekeke. Lesz ez még másként ;D
      Ah, köszi, hogy írtál~ :3 Örülünk, hogy tetszett *-* Igyekszünk a folytatással~
      csók Nanami. ♥

      Törlés
  3. ÁÁÁÁ... és még mindig húzzátok az agyam, mert még mindig nem volt a vacsi. De legalább már megérkeztek Jonginék. Így fog tönkremenni az idegrendszerem, de örülök, hogy ettől és nem mástól.
    Kyungsooval az a csók nagyon kellett a lelkemnek. :)
    Ezer bonyodalom lesz itt még, csak győzzem kivárni a végét, ami remélem nem most lesz. Fangörcsben fogok elhalálozni, ha ezek ketten összejönnek. :D
    Várom a kövit <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia~
      Bocsánat, hogy csak most válaszolok QwQ
      Oh, elnézést kérek érte, de hidd el, meg lesz a "kínzásért" a kárpótlás is ;D Megérkeztek! És hogy néztek már egymásra xD Haha, a két hülye~ :3 Ne~ próbálom nem tönkre tenni senki idegrendszerét, szóval kérlek~ még egy kicsit tarts ki :3
      Juj~ *-* Örülök, hogy tetszett a csók *q* Éljen~~ :3
      Oh, el sem tudod képzelni mennyi bonyodalom lesz ;D kekeke. Légy türelemmel, kérlek, továbbra is :3 És ígérem, hogy nem mostanság lesz vége :3
      Köszi, hogy írtál~ Igyekszünk a folytatással~ :3
      csók Nanami. ♥

      Törlés