6. fejezet

Tao
 
Épphogy leértem a lépcsőn mikor eszembe jutott, hogy a laptop bekapcsolva maradt. Felrohantam, hogy kikapcsoljam – meg hogy az időt húzzam – de mielőtt megtettem volna, megnéztem az üzeneteimet. Sajnos internetes barátom még az előzőre se válaszolt, amit akkor írtam mikor hazaértem az edzésről, így kissé csalódottan kapcsoltam ki a gépet. Aztán eszembe jutott, hogy valamit mondott, azzal kapcsolatban, hogy ma este lesz valami programja.

Mivel semmi kedvem nem volt lemenni ezért a tükör elé álltam, és szőke hajamat megigazgattam, majd az ingemet simítottam végig, lesöpörve róla a láthatatlan porszemeket. Az órámra pillantottam, ami szerint már lassan öt perce itt vannak a vendégeink. Felsóhajtottam, ideje volt lemennem, ha nem akartam, hogy anya a fülemnél fogva rángasson le, ami valljuk be elég kínos lett volna. Így hát pár utolsó simítás után fogtam magam és a telefonomat a zsebembe csúsztatva lesétáltam a lépcsőn. Nem figyeltem kik is a vendégeink, csak a két ismeretlen hangot hallottam a szüleimé mellett. Ám ami odalent várt, az a legrosszabb rémálmaimmal vetekedett. Ilyen nincs. Ilyen egyszerűen nem létezik. Anyám asszisztense, ennek a baromarcú Kim-nek az anyja. Ez egy rossz vicc. Egy rémálom, egy idióta átverés. Hát majdnem lehidaltam ott helyben. Percekig bámultuk egymást, míg végül anya hangja törte meg a „meghitt” farkasszemezésünket. Még hogy ismerem-e? Hát ennél jobban nem szeretném megismerni, köszönöm szépen. Persze a hülye egyből rávágta, hogy nem ismer. Mondjuk én sem akartam magyarázkodni a szüleim előtt, meg az anyja előtt, hogy ez az a barom akivel napi szinten öljük egymást lassan három éve. Aztán felállt és egy meghajlás kíséretében bemutatkozott. Hát a pofám leszakad.

-Huang Zi Tao, örvendek a találkozásnak – erőltettem mosolyt arcomra, majd én is meghajoltam. Aztán a hülye gyerek helyet foglalt és leült a kanapéra ahol egészen eddig ült, én pedig az anyjához léptem, hogy őt is illően köszöntsem. Nem akartam csak azért bunkó lenni – az amúgy meglepően csinos és fiatalos nővel – mert egy idióta barom a fia. Miután bemutatkoztam helyet foglaltam az egyik fotelben, ami a lehető legmesszebb állt Jongin ülőhelyétől. Egy ideig csendben beszélgettek a szülők, míg mi csak csendben untuk magunkat. Vagyis én untam, Jongin meg a telefonját nézte állandóan, aztán mintha pötyögött volna rajta, és ezt követően, mintha ki is cserélték volna. Boldogan mosolygott és még gyakrabban leste a készülék képernyőjét. Nyilván a felmentő sereget várta a haverjaitól. Legszívesebben én is ezt tettem volna, de anyát ismerve nem próbálkoztam azzal, hogy Kyungsoo-t értesítve „felmentést” kérjek általa. Aztán anya felvetette, hogy miért nem mutatom meg annak a gyökérnek a szobámat, mire én legszívesebben ott helyben elordítottam volna magamat, hogy nincs azaz Isten, hogy én ezt az anyaszomorító barmot beengedjem valaha is a szobámba. Kizárt!

Kai

Szerencsére a kis nyomi sem buktatott le minket, így ő is bemutatkozott nekem ugyan olyan illedelmesen, ahogy én. Furcsa volt, hiszen eddig mindig öltük egymást, valahogy annyira idegesítő volt, mikor odament anya elé, és őt is illedelmesen köszöntötte. Legszívesebben elrántottam volna onnan, nem akartam, hogy beszéljen vele, de hát anya nem olyasvalaki, akit befolyásolnak a dolgok, hiába mondanék neki akármit, amíg ő meg nem győződik róla, hogy úgy van, addig nem hisz nekem.

Végül csak leültem velük szemben a kanapéra, a buzernyák meg egy fotelba, jó messzire tőlem, szerencsére. A szülei és anya jól elbeszélgettek egymással, amibe nyilván nem akartam belefolyni, így inkább elővettem a zsebemből a telefonomat, kíváncsi voltam rá, hogy vajon írt-e nekem az internetes barátom. Azonnal izgatott lettem, mikor megláttam, hogy volt egy üzenetem, szinte alig bírtam kivárni, hogy betöltsön végre az oldal.

Mikor megtörtént és elolvastam az üzenetet, kissé elszomorodtam, hiszen akkor nem lesz, aki lefoglaljon, mert neki is dolga volt. Minden esetre, visszaírtam neki, minden bizonnyal idiótán vigyorogva, mert elkaptam a kínai furcsa pillantását. Őszintén szólva, szartam rá, higgye csak azt, hogy csaj van a dologban. Pedig ha tudná... Miután panaszkodtam neki, hogy rohadtul unatkozom, és igazán jól jönne a társasága, elküldtem, majd reménykedtem, hátha visszaír.

És akkor megszólalt a kínai anyja - aki valahogy szimpatikusnak tűnt, nem úgy, mint a fia -, hogy miért nem mutatja meg nekem a buzi a szobáját. Hát, amilyen fejet levágott, amiatt már megérte eljönni. Elfojtottam a röhögésemet, majd érdeklődést tettetve felálltam.

- Szívesen megnézném a szobádat, ZiTao-hyung - mosolyogtam rá negédesen, közben meg olyan gondolatok jártak a fejemben, hogy ezért anyát fogom hibáztatni, hogy így kellett őt hívnom. - Bár, nem akarok tiszteletlen lenni, ha nem akarod, megértem...

Erre persze a szülei ellenkezni kezdtek, hogy ha már ilyen illedelmesen és aranyosan (aha, persze, én meg az aranyosság...) kértem, mindenképpen menjünk fel. Végül a kínai is beadta a derekát, villantott felém egy mosolyféle grimaszt, majd intett, hogy kövessem, én pedig így is tettem. Elindultunk a lépcsőn, nekem pedig akaratlanul is a fenekére vándorolt a tekintetem. Egész szép, legszívesebben belemarkolnék, miközben a falnak kenném... Úristen, MIVAN?! JongIn, megőrültél, ez a kínai, nem egy csaj, vagy akárki más! Ő-a-kí-na-i. Nem vagyok normális, de minduntalan csak bámultam. Miért kell ilyen feszülős nadrágot hordania? ...Ja, azért, amiért nekem is, oké.

Végül felértünk az emeletre, majd mentünk valamerre, de nem figyeltem nagyon, gondolataimba voltam mélyedve, végül akkor eszméltem fel, mikor bement egy ajtón, én pedig követtem. Beléptem, becsuktam magam után a nyílászárót, majd figyeltem, ahogy gyilkos tekintettel méregetett a szoba közepéről. Nem volt rossz... Nincs is rossz ízlése a srácnak, amin tényleg meglepődtem. De ezt nyilván nem fogom az orrára kötni.

- Annyira kínai... - grimaszoltam csak egyet, majd mit sem törődve, hogy ez az ő szobája, ágy volt, és ha én ágyat látok, rá kell vetnem magam... Oké, meg idegesíteni is akartam.

Így is tettem, minden további nélkül terültem el a bevetett ágyon. Na, mit lépsz erre, buzikám?

Tao

Oké, ha eddig nem akartam volna megölni azt a pöcsfejű barmot, ezek után erős késztetést éreztem rá. Láttam, hogy próbálta visszafogni a röhögést, miután grimaszba rándult az arcom anya ötletének hallatán. Aztán felállt, és édesen mosolyogva azt mondta, hogy szívesen megnézné. Még hyung-nak is hívott.

Hát én megverem, esküszöm. Beleverem a fejét a falba, de talán nem az anyja előtt kéne. És mikor hozzátette, hogy nem akar tiszteletlen lenni, úgyhogy nem muszáj, már épp mondtam volna, hogy mekkora kupi van – ami persze nem volt – mire a saját szüleim – ismétlem a SAJÁT szüleim – hogy hát ha már ilyen illedelmesen meg aranyosan – aha, egy éhes jegesmedve aki épp a fejemet készül letépni aranyosabb, mint ez a felfújt hólyag – kéri, akkor igazán megmutathatnám a szobámat neki. És mivel a szüleim szava szent – az előbbieket leszámítva, természetesen – így villantottam egy mosolyt. Fogjuk rá, hogy mosolyt.

Aztán intettem, hogy kövessen és elindultam fel a lépcsőn egyenesen a szobámba. Útközben eszembe jutott, hogy mi lenne ha esetleg véletlenül, mondjuk a fürdőbe vezetném és rázárnám az ajtót, de nyilván meghallanák így ezt kizártam. Hátra pillantottam, és megpillantottam azt a hülye fejét, miközben nagyon bámult. Mintha... jól van Tao, fáradt vagy. És talán kisebb „problémáid” is voltak, amelyeket egyedül kellett megoldanod. Khm. De pont Jongin? Úristen... Mindenképpen fel kell hívnom Kyungsoo-t.

Végül megérkeztünk a szobámba. Jongin is követett, majd miután belépett bezárta az ajtót és körülnézett. Gyilkos tekintettel meredtem rá, a szobám közepén állva miközben azt kívántam bárcsak kitekerhetném a nyakát. Anya nyilván nem díjazná, ahogy Jongin anyja sem. Annyira elbambultam, hogy már csak azt vettem észre, mikor a baromarcú fogta magát és rávetette magát az ágyamra. Oké, erre számíthattam volna. Csak idegesíteni akart. Mély levegő. Kifúj, belélegezz. Kifúj, belélegezz. A franc essen bele, de azaz ÉN ágyam!

Kai

Mivel hason voltam, én pedig kíváncsi voltam a reakciójára, megfordultam. Ugyan a lábam lelógott, mivel cipő volt rajta, nem nagyon érdekelt. Egyik kezemet a tarkóm alá tettem, másik kezemet a hasamra. Éreztem, hogy felhúzódott az ingem, de nem nagyon érdekelt. Főleg, miután a panduci feje vörösödni kezdett a méregtől. Hangosan felnevettem, hátravetettem a fejem, majd miután kiröhögtem magam, visszanéztem rá. Valahogy... Egy újabb ördögi tervet sütöttem ki gondolatban. De igazából, nem is nagyon gondolkodtam rajta, jönni fog az csuklóból.

- Na, mi az, csak nem azon gondolkodsz, hogy egy ilyen... - mutattam az arcomra. - Ilyen helyes srác fog az ágyadban feküdni, ugye? Oh, tudom én, hogy az eseted vagyok, ne is tagadd, látom, ahogy rám nézel...

Ezután a legszexisebb pillantásommal ajándékoztam meg, végignyaltam ajkaimon, miközben egyik kezemet végigsimítottam mellkasomon, és a csípőmet is kissé ringattam. Olyan voltam, mint egy olcsó ribanc, de ez az arc, amit produkált, mindent megért. Azonnal kikaptam a zsebemből a telefont, és mielőtt reagálhatott volna, lefényképeztem. Ezek után hangos nevetésben törtem ki, ahogy megnéztem a képet, mert baromi vicces volt.

Hátravágtam magam az ágyon, az sem érdekelt, hogy ha a ruháim átveszik majd az illatot. Annyira jól szórakoztam a fején, hogy az valami hihetetlen, nem is érdekelt, hogy az ágyán vergődöm, mint valami vízbe esett, aki nem tud úszni. Ó, te jó Isten, ezért megérte eljönni!

Tao

Ez az anyaszomorító kis senki házi. Megölöm! Legszívesebben az ablakon hajítottam volna ki. Belefeküdt az ágyamba, oké. Túlléptem rajta. Aztán még neki állt összetúrni. Oké, ez sem érdekelt. De még hogy az esetem? Aláírom, nem néz ki rosszul a gyerek – csak a stílusa irritáló, amin akár túl is lehetne lépni. Ch, persze mit lát... Várjunk csak, ugye nem tudja, hogy én... Oké Tao... mégis honnan tudhatná? Csak a sötétben tapogatózik...

Aztán neki állt az ágyamban vonaglani, meg minden és azt hittem, hogy ott helyben végem van. Basszus, ez így nem lesz jó. És egyszer csak bum, vakufény, én meg rájöttem, hogy ez a nyomorék lefotózott. Te jó Isten! Ha az a kép kikerül ebből a szobából, nekem végem van! A bunkója meg továbbra is az ágyamban fetrengve kezdett el röhögni rajtam, miközben a telefonját szorongatta. Nem hagyhatom, hogy megtartsa. Fél perc gondolkozás után végül jobb ötlet híján rávettetem magam arra az idiótára. Az elején nem is nagyon ellenkezett, ám amikor rájött, hogy a telefonját akarom megszerezni rögtön tiltakozni kezdett. Megpróbált felkelni az ágyból, mire visszalöktem és átvetettem rajta az egyik lábam, hogy egy helyben tartsam, ameddig megszerzem tőle a mobilt.

Fair vagy nem fair, de az ágyba passzírozva nem sok fenyegetést jelentett számomra, így hamar megszereztem tőle a telefont. A kezeivel kezdett el hadonászni, mire fél kézzel a feje fölé szorítottam őket és hirtelen abbahagyta a mocorgást. Ezt kihasználva feloldottam a telefont – a hülyének még csak le sem volt kódolva – majd villámgyorsan megkerestem a képet és kitöröltem. Felsóhajtottam, majd győzedelmesen elvigyorodtam és mellédobtam a telefont.
-Ennyit erről – kuncogtam, miközben megpróbáltam feltornászni magam. Ám csak most esett le, hogy én konkrétan ráültem ennek a baromnak a csípőjére. Ami kifejezetten nem volt rossz. Lepillantottam az ágyban fekvőre, és mikor hirtelen elkapta a tarkóm majdnem megállt bennem az ütő.

Kai

Még mindig nagyban röhögtem, mikor egyszerűen rám vetette magát. Oké, dögös vagyok, de hogy még a kínai is rám másszon? Meglepődtem, ezért nem is nagyon ellenkeztem, na meg a röhögéstől ki voltam fáradva. Aztán mikor leesett, hogy ez a telefonomat akarja elvenni, azonnal hevesen ellenkezni kezdtem. Voltaképpen, a kép nem érdekelt, csak ha meglátja az üzeneteimet mondjuk, vagyis inkább az oldalt...

Bármennyire kapálóztam, a kis buzi nem volt gyenge, ráült a csípőmre, ekkor már a kezében volt a telóm. Kapkodtam utána, de lefogta kezeimet, így tehetetlen voltam. Mégis magabiztosnak mutattam magam, ő meg szerencsére, miután kitörölte a képet, csak fölényesen vigyorgott rám.

Ezt most megszívtad, pandamaci... Nem gondolkodtam túl sokat, elkaptam a tarkóját, majd a lehető legközelebb húztam magamhoz. Éreztem, hogy mennyire meglepődött, hiszen elakadt a lélegzete és minden porcikája megfeszült. Lehelte csiklandozta az ajkaimat, feneke pont jó szögben volt... Mi az Istenért gondolok én ilyenekre?! Végül csak beszélni kezdtem, hiszen biztos voltam benne, hogy ezek után fejvesztve fog elrohanni.

- Nocsak-nocsak, hát tényleg bejövök a buzi kis fejednek... - nyaltam végig ajkaimon. - Tudod, én a csajokra bukom, de ha már így letámadtál, talán megengedem, hogy leszopj, aztán elveszem a seggszüzességedet, mit szólsz?

A szemeibe néztem, miközben tarkóján lévő kezemet nyakára simítottam, másikat pedig combjára. Ám ahelyett, hogy fejvesztve menekült volna tőlem, olyat tett, amire rohadtul nem számítottam.

Tao

Elégé sikerült meglepnie, mit ne mondjak. Olyannyira, hogy még a lélegzetem is elállt, arról pedig ne is beszéljünk, hogy a közelségétől minden porcikám megfeszült. Mégis... annyira természetesnek tűnt. OKÉ. Ez durva volt, ilyenre... ilyenre még csak gondolnom sem szabad. Aztán beszélni kezdett én meg csak pislogtam rá. Jól van nem tagadom, talán bejön. Elvégre. Tényleg helyes, a legtöbb csaj – meg pasi – fut utána, a teste sem rossz. De a modora továbbra is elég... kiábrándító. Aztán mikor felvetette az „ötletét” majdnem lehidaltam, de ugyanakkor... a fenekemet súroló férfiassága és a lehelete, ami az arcomat súrolta. Mindkettő elég meggyőző érv volt.

Végül egyik kezét a nyakamra simította, még a másikat a combomra miközben végig a szemeimbe bámult. Nyilván arra számítolt, hogy elfutok, ám valami mégsem hagyott nyugodni. Elvigyorodtam és hátratoltam a fenekemet, mire megéreztem a gatyája tartalmát. Még közelebb hajoltam hozzá, és úgy suttogtam szinte a szájára a szavakat.
-Úgy tűnik neked jobban bejövök, mint fordítva – szemei egy fél perc alatt váltak ködössé, mire újból megmozdítottam a csípőmet, amire egy elfojtott nyögés volt a válasz – Sőt, még annál is jobban. Nem igaz, Jongin-ah? – leheltem, mire felemelte a fejét. Szemei továbbra is üvegesen csillogtak. Nyert ügyem van – gondoltam és fenekemet ismét neki dörgöltem, mire ajkát beharapva próbált meg nem felnyögni.

-Szóval ki is a buzi kettőnk közül, hm? – simítottam végig egy kézzel a felsőtestén, majd vissza az oldalán. Bár elég nevetségesen nézett ki, ahogy magatehetetlenül vonaglott alattam, ugyanakkor kedvem támadt megcsókolni. Így sokkal másabbul festett, mint amikor az iskolában piszkált. Így... valahogy emberibb volt. Ugyanolyan ember, akit fél perc alatt izgalomba lehetett hozni és aki bármit megtett volna egy kedves érintésért. Elmosolyodtam, megsimogattam az arccsontját, majd lassan elkezdtem felegyenesedni ám elkapta a csuklóm és visszarántott magára. Egyenest a mellkasára csapódtam, ám ami a legjobban meglepett az nem ez volt, hanem az, ahogy ajkaival az enyémekre tapadt. Belém fagyott minden reakció Jongin birtokló csókjától, amitől furcsa bizsergés száguldott végig a gerincem mentén. Elakartam húzódni, ám egyik kezével a tarkómon a hajamba túrt, miközben a nyelve bebocsátást kért a számba. Ahogy nyelve többször is végigsimított az alsóajkamon valami elszakadt bennem, így gondolkodás nélkül engedtem, hogy nyelve utat törjön magának a számba.

Kai

Bevallom őszintén, amikor nem rohant el tőlem, meglepődtem. Ne már, akkor most kajak buzi...? Le voltam forrázva, úgy bámultam rá, mint aki képtelen elhinni, bár tényleg így volt. Komolyan buzi... Ne már, ezt nem hiszem el. Ki sem nézni belőle! Bár belőlem sem... Aish, mi van?! Én nem vagyok buzi, nagyon nem... Még csak... Oké, talán vonzódom a srácokhoz is, mert ha nem így lenne, már régen lelöktem volna magamról a kínait. Miért is nem teszem meg akkor?

Ám mielőtt bármit is csinálhattam volna, megmozdította csípőjét, mire azonnal eluralkodott rajtam a vágy. Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, és biztos voltam abban, hogy ha ezt tovább fogja folytatni, annak nagyon nem lesz jó vége. Közben persze olyanokat mondott nekem, amiért régebben már pofán vágtam volna, de most nem tudtam vele foglalkozni. Lehetetlen... Most komolyan ő... Ő izgat fel engem? Egy másik srác? PONT Ő?! Meghalok... Ha valaha kijutok ebből a szobából, felvágom az ereimet. Komolyan, ezt nem hiszem el. Oké, nem rossz pasi így közelről nézve, de-

Vissza kellett fojtanom egy nyögést, ahogy ismét lejjebb csúszott. Nem tudtam rá figyelni. Tudtam, hogy nem tartana sokból lelöknöm magamról, de... A rohadt életbe is, túl jól csinálta a dolgát! Viszont nagyon bennem volt, hogy akkor itt hagyom a picsába, beverek neki egyet és elhúzok innen. Tényleg ezt akartam, de képtelen voltam rá. Mikor ő emelkedett fel rólam, akkor döntöttem. Nem érdekel, ha már felhúzott, viselje a következményeket!

Lerántottam magamhoz, majd minden további nélkül tapadtam az ajkaira. Éreztem, hogy meglepődött, de nem érdekelt. Ugyan végig bennem volt, hogy ő a kínai, akit gyűlölök, de ilyen állapotban nem nagyon érdekelt, hogy ki van alattam... Izé, ez esetben fölöttem, de nem sokáig lesz így. Végignyaltam alsó ajkán, mire ő minden további nélkül ejtette le az állát. Határozott voltam, azt akartam vele éreztetni, hogy én vagyok az, aki irányít, nem pedig ő.

Mikor éreztem, hogy eléggé belefelejtkezett a csókba, ami megjegyzem, tényleg baromi jó volt, egy határozott mozdulattal fordítottam le magamról, majd fölé térdeltem. Villantottam felé egy szexi kis mosolyt, majd ismét megcsókoltam, miközben egyik kezemmel minden hezitálás nélkül rámarkoltam odalent. Belenyögött a csókunkba... Basszus, miért tetszett ez nekem ennyire? Nem, nem lehetne... Nem szabad, JongIn, nem lehetsz ennyire buzi! És mégis, ennek köszönhetően elmélyítettem a csókunkat, miközben elkezdtem markolászni őt. Nem érdekelt már akkor semmi.

Tao

Istenem, miért csinálod ezt velem? Ez... túl sok. Határozottan csókolt, megmutatva, hogy ki is dominál a csókban. Ami furcsamód nem zavart, annak ellenére, hogy eddigi életemben minden kapcsolatomban én voltam a domináns fél – akár lányról, akár fiúról volt szó. Sőt kifejezetten tetszett, hogy ő irányított. Olyannyira belefeledkeztem a csókba, hogy már akkor eszméltem fel, amikor Jongin egy határozott mozdulattal lelökött magáról, majd szinte azonnal felém térdelt. Villantott rám egy szexi mosolyt, amitől ott helyben, majdnem elájultam, majd ismét ajkaimra tapadt. Aztán hirtelen megéreztem amint rámarkolt a férfiasságomra, így kiváltva belőlem egy nyögést. Oh, Jézus, Istenem~.

Valahogy megszűnt minden, amikor kezével folytatta a markolászó mozdulatokat. Nem érdekelt, hogy a szüleink egy emelettel lejjebb beszélgetnek. Nem érdekelt Kyungsoo, akivel alig pár órával ezelőtt hasonló szenvedéllyel csókolóztunk. Nem érdekelt, az sem, hogy aki mindezt műveli velem, az a barom Jongin. Egyszerűen csak élvezni akartam a percet. De helyes ez? Jongin meg én gyűlöltük egymást, most mégis úgy csókolt, mintha nem lett volna holnap. És ahogy hozzám ért... az. Az maga volt a legszebb és a legborzongatóbb álom is egyben. Miután kezdtem kissé unni a passzív fél szerepét, egyik kezem a hátára simítottam, majd a gerince vonalán végigfutattam a kezemet, hogy a tarkóján állapodjak meg, még közelebb húzva magamhoz. A másik kezem férfiasságára vezettem, ami már igencsak feszült a szűk nadrág takarásában.

Jézusom.. Mit teszek. Ezt... ezt nem kellene. De miért ilyen nehéz lelökni magamról?